A szekszárdi Kontra Margit, azaz Gitta 2014-ben és 2016-ban volt az Atlétikai Club Bonyhád diszkoszvetőjeként válogatott kerettag. Legutóbb a klub 25 éves jubileumi rendezvényén járt Bonyhádon, novemberben. Most telefonon beszélgettünk múltról és jelenről.

    – Mikor kezdtél sportolni?

    – Háromévesen úszással kezdtem. Az atlétika hetedikes koromban került először szóba: a tesitanárom, Gaál Laci bácsi felfigyelt rá, hogy jól tudok dobni. Az első versenyem pont Bonyhádon volt. Akkor egyébként még a Bartinában néptáncoltam, így nem tudtam atlétikaedzésre járni. Nyolcadikos koromban újabb versenyekre vitt Laci bácsi, és azt javasolta, hogy váltsam le a néptáncot az atlétikára. Úgy gondoltam, hogy mivel úgyis a bonyhádi gimnáziumban szeretnék továbbtanulni, majd ott kezdem el igazából az atlétikát. Laci bácsi jelezte is Scheidler Géza bácsinak, a későbbi edzőmnek, hogy csapjon le rám. Így mindjárt be is kerültem a bonyhádi atléták csapatába.

    – Tehát már eleve dobóként érkeztél. Melyik volt a fő számod?

    – A diszkoszvetés volt a fő és a kedvenc számom is. Emellett súlyt is kellett löknöm, bár az soha nem volt az én számom. Örültem, hogy rövid idő alatt sikert értem el: válogatott lettem, kétszer is indulhattam a Négy Nemzet Viadalán, tízedikes és végzős koromban.

    – Milyen volt nemzetközi versenyen részt venni?

    – Összességében jó volt, bár nagyon izgultam, és mivel nem ismertem a társaimat, eleinte kicsit egyedül éreztem magam. Második alkalommal viszont már ott volt a bonyhádi csapatból Papp Zsófi is válogatottként. Az a két verseny volt életem legnagyobb eseménye, a mai napig eszembe jut. Életem legjobb élménye, legnagyobb eredménye. Atlétatársaimmal mindig számoltuk, hogy vajon bekerülünk-e a válogatott keretbe, hogy újra felhúzhassuk a címeres mezt. És amikor sikerült és megkaptuk a ruhákat, hihetetlen volt, büszkeség és plusz erő. És persze rengeteg képet kellett készíteni.

    – Milyen volt a „Te idődben” a bonyhádi atlétacsapat?

    – Nagyon jó volt, a mai napig hiányzik a csapat és az a hangulat. Sok barátra tettem szert, hiszen az együtt szenvedés összehozott bennünket. Ezt máshol nem lehet megtapasztalni. És ezek a barátságok, kapcsolatok máig megmaradtak.

    – Mit kaptál az atlétikától és a csapattól?

    – Barátokat, meg hihetetlen kitartást. Az edzőink mindig arra tanítottak minket, hogy ha már ki is fáradtunk, egy picit mindig bírjuk még tovább. Az egyetemen pedig nagyon jól jön ez a kitartás. Pécsen az általános orvosit végzem, jó esetben még másfél évem van vissza, utána kell szakosodni. Még nem sikerült választanom, túl sok minden érdekel.

    – A sportnak maradt helye az életedben?

    – Igen, mert fontosnak tartom. Viszont sajnos már nem az atlétika, mert Pécsen korlátozottak voltak a lehetőségek, amikor odakerültem. Eljártam fitness centrumokba, konditerembe, most crossfit-ezni szeretnék elkezdeni. Tavaly eltört a lábam és sokáig gipszben volt, nem tudtam edzeni. Nagyon megviselt, hogy nem tudtam levezetni az iskolából hazavitt mindennapi stresszt, akár csak egy kis futással is.

    – Dobóként szeretsz futni?

    – Rászoktam, mert a nap végén egyszerűbb volt elindulni futni. De számomra is meglepő volt, én se gondoltam volna magamról – nevet fel. – Mondjuk nem is futok tíz kilométereket, csak annyit, amennyi jólesik. Az atlétika szeretete megmaradt, most is követem a sporteseményeket, versenyeket, a bonyhádi eredményeket. Kling Rékával, az AC Bonyhád jelenleg legeredményesebb dobójával még edzettünk együtt. Láttam, hogy megdobta a sulicsúcsomat, amin én évekig küzdöttem – mondja vidáman Gitta. – Novemberben, a klub 25 éves jubileumi találkozóján is beszélgettünk, mesélt a továbbtanulási terveiről is.

    – Most hogy orvosira jársz, másképp látod a sport fontosságát?

    – Szerintem egyre hangsúlyosabb a mai világban. Úgy látom, az iskolákban jó úton halad az egészségfejlesztés. Az utánunk jövő generációknak már teljesen természetes, hogy eljárnak délután sportolni. Viszont a nálunk idősebbeket nem túl könnyű akár csak egy délutáni sétára is rávenni. Számomra a gimiben az volt a legjobb, hogy tanítás után csak át kellett ballagni a kollégiumból a pályára edzeni. És hogy tesi órán is edzhettem. Hasznosabb volt számomra, mint bukfencezni – nevet fel ismét.

    – Előfordul, hogy eszedbe jut: milyen jó lenne dobni egyet?

    – Hú, nagyon hiányzik. És ahogy halad az idő, egyre jobban. Sokszor eszembe jut, de felnőtt kategóriába már nem lenne olyan egyszerű visszakerülni. Az viszont nagyon jó, amikor klubrendezvényre hívnak bennünket Bonyhádra, mint novemberben a 25 éves jubileumra. Ilyenkor összebeszélünk, és már előre örülünk a találkozásnak. Most például úgy nézett ki, hogy mégsem megyek, de végül kirohantam az utolsó órámról, hogy elérjem a buszt… Hálás vagyok, hogy sportolóként bíztak bennem, és hogy azóta is számon tartanak.

    Kedves Gitta! Az Atlétikai Club Bonyhád csapata is hálás Neked, hogy eredményeiddel öregbítetted a hírnevünket. Kívánjuk, hogy a munkád is akkora örömet okozzon majd, mint a sport!

(Kirchné Máté Réka – 2022. február 2.)