Április 17-én rendezték meg a Belügyminisztérium 2024. évi Országos Terepfutó Bajnokságát, melyen az Atlétikai Club Bonyhád amatőr futója, a Bonyhádi Rendőrkapitányság törzszászlósa, Noé Attila is rajthoz állt. Sőt! De a részletekről beszéljen ő:

– Új helyszín debütált, mert a rendezést a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vette kézbe, és mondhatom: magasan „ugrotta a lécet”. Nevezhetem hazai pályának, mert a Kakasd melletti Sötétvölgy és a szekszárdi dombság adott helyet a versenynek. Az erőpróba előtti hetekben így volt lehetőségem többször kilátogatni edzeni is, illetve a pálya „track”-je is nyitott volt bárkinek a nevezők közül, jó párszor tudtam körözni rajta.

– Kik indulhatnak egy ilyen versenyen?

– Rendőrök, tűzoltók, börtönőrök, kormányőrök, TEK-esek, rendőrsulisok… Életkor szerinti kategóriák vannak, illetve ehhez távok. A 40-49 évesek között 98-an vágtunk neki a 3 km-nek. A csalóka táv ellenére nem volt könnyű, rögtön egy nagyobb szintemelkedéssel kezdtünk az első kb. 600 méteren. Egy ösvényen haladtunk felfelé, nagyon fontos volt az elején való helyezkedés. A harmadik helyen vágtam neki a hegynek, melyre másodikként értem fel. A mezőnyt ismerve két komoly vetélytárssal haladtam együtt, próbáltam rájuk figyelni. A lejtmenetet – mely igen komoly technikás terep volt – sikerült komoly tempóban megfutnom (3.14-es km), majd az utolsó sík rész előtt élre állnom és onnan növelni az előnyt, és végül egy magabiztos győzelmet behúzni. A sík részen nagyon jól ment a futás… nem is tartom magam komoly terepfutónak – nevet Ati. – Örülök, hogy az elmúlt hetek, hónapok edzései ilyen jól kijönnek a versenyeken is. Ezzel a teljesítménnyel nagy meglepetésemre sikerült egy főkapitányi különdíjat is elnyernem, mint a „leggyorsabb tempójú rendőr futó”. Szombaton Szekszárdon indulok egy jó kis pályaversenyen, ahol sok tehetséges fiatallal futhatok, de ígérem: nem adom könnyen magam!

Gratulálunk Noé Attilának és felkészítőjének, Szücs Fatimának!

És drukkolunk a következő versenyekhez is: hajrá Ati, hajrá bonyhádi atlétika!

0418b 0418c0418e