Az Atlétikai Club Bonyhád színeiben 2015-ben volt válogatott távolugró Czuth Réka, aki Ferenczi Imre edzővel készült a versenyekre. Rékát az egyesület 25 éves jubileumán, novemberben faggattuk arról, hogy miként alakult azóta az élete.
– Érettségi után kiköltöztem Amerikába, Nebraskába, ott éltem 5 évet. Marketinget tanultam, emellett elvégeztem egy pszichológia mellékszakot. Ott kint a sport terén főként a magasugrásra koncentráltam, de emellett távolt és hármast is ugrottam. Első évben konferenciát nyertem távolugrásban, és harmadik lettem magasugrásban. (Amerikában egyetemi atlétikai konferenciákat rendeznek, amelyen 11 tagegyetem és öt társult tagegyetem sportolói versenyeznek. – Forrás: Wikipédia)
Második évben magasugrásban nyertem meg a konferenciát, fedett pályán és szabadtéren is. Viszont a második év végére már nagyon túl voltam hajtva. Kijutottam ugyan az országos bajnokságra, ahol 8. lettem, de a talpam annyira begyulladt, hogy a következő két napon már járni sem tudtam. Ekkor elindult egy folyamat: egyre nehezebben mentek az edzések, miközben azt sulykolták, hogy többet kell edzenem, mert attól egyszer majd jobb lesz.
A következő év tavaszán viszont azt mondta a szervezetem, hogy elég volt. A bal térdemben a 4 szalagból 3 teljesen elszakadt, rá 5 napra már műtöttek. Aztán újra kellett tanulnom járni. Mivel rengeteget adott nekem az egyetem, konkrétan kaptam ingyen egy diplomát – amiért megdolgoztam ugyan, de mégiscsak ők fizettek mindent –, visszamentem hát még egy évet versenyezni. Azt követően mondtam, hogy szükségem van egy kis pihenőre. Akármennyire szerettem is az atlétikát, az életem része volt, de el kellett kezdenem magamra koncentrálni. Úgyhogy 2019 nyarán hazaköltöztem, mert éreztem, hogy nincs jövőm Amerikában.
Hazatérve egyből felköltöztem Pestre, a lehetőségek miatt. Másfél hónap múlva találtam is a szállodaiparban kedvemre való munkát, amit szerettem egyrészt az idegen nyelvek használata miatt, másrészt mert szívesen foglalkozom emberekkel. Itt ismertem meg a páromat is, aki most már a vőlegényem.
Elárulom, hogy jelenleg is hiányzik az atlétika. Próbálom megtalálni az egyensúlyt, hogy sportoljak, de ne hajtsam túl magam. Ez nem egy egyszerű folyamat, sokszor próbálkoztam már, de mindig átestem a ló túloldalára. Az atlétika, a sport terén a jövő feladata számomra, hogy megtaláljam az arany középutat.
– Mit adott neked annak idején a bonyhádi egyesület?
– Én pécsi voltam, és nagyon sokáig ott is edzettem. Amikor megépült a bonyhádi Atlétikai Centrum, akkor kezdtünk el átjárni edzőtáborokba, szombati edzésekre, és itt mindig családtagként vártak ránk, meleg szeretettel fogadtak bennünket. Amikor kiköltöztem Amerikába, a pécsi egyesületem nem örült ennek. Számomra viszont ez egy olyan lehetőség volt, amit nem hagyhattam ki, és örökké bántam volna, ha elszalasztom. Akkor igazolt át az AC Bonyhádhoz az edzőm, Ferenczi Imre, akitől megkérdeztem, hogy ha hazajövök, esetleg edzhetnék-e itt, versenyezhetnék-e bonyhádi színekben. És Bonyhádon mindenki tárt karokkal fogadott, mikor itthon voltam közel 2 hónapon át. Rengeteget adott nekem Bonyhád, holott a legtöbb eredményemet Pécsen értem el. És bár évek óta nem versenyeztem, Bonyhádon most is tárt karokkal fogadott mindenki a 25 éves jubileumon – mondja mosolyogva Réka.
– A régi sporttársakkal tartod a kapcsolatot?
– Próbálkozom, de nyilván mindenkinek megvan a maga élete. Nekem a sport mindig az életem része volt, és mindig az is lesz. Az atlétikaedzéseken kialakult egy kis családunk, ami akkor is ott van és eltéphetetlen szálat jelent, ha évekig nem beszélünk.
Kedves Réka! Kívánjuk, hogy találd meg az arany középutat, hogy a sport a jövőben is örömet tudjon okozni neked!
Kirchné Máté Réka
(A fotón Czuth Réka a vőlegénye és Csábrák János bonyhádi atlétaedző között.)