Február utolsó napjaiban mérték össze tudásukat az U20-as és U18-as korú atléták a BOK csarnokban. A szigorú óvintézkedések mellett nagyszámú atléta állt rajthoz és remek mezőnyök alakultak ki.

Öt versenyzővel, három szakágban képviseltette magát az AC Bonyhád. Időrendben haladva Baranyi Boglárka kezdte a versenyzést rúdugrásban és remek, 342 cm-es új egyéni csúccsal az 5. helyen végzett a nemzetközi kitekintésben is erős hazai mezőnyben. Eredménye közelít a nyári U18-as EB szint irányába (365 cm).

Másnap rúdugróink, Böndör Márton és Scheidler Dávid kezdték a versenyt. Utóbbi versenyzőnek nem tett jót a hosszú várakozás a versenybe való beszálláshoz és kezdő magasságán 3-szor hibázott. Marci kis bizonytalanság után magára talált, 500 cm-es kísérletei mind nagyon jók voltak, de nem sikerült fenntartani a lécet, így 482 cm-rel a 3. helyen zárt.

Ezzel párhuzamosan Kling Réka mérte össze erejét súlylökésben a szegedi nagy riválissal. 17 cm hiányzott a győzelemhez, így most Réka a 2. helyen végzett.

Magasugróink zárták a napot. Braun Martin először állt rajthoz az országos mezőnyben, ahol magabiztosan versenyzett, 180 cm-es teljesítménye a 7. helyre volt elegendő. Városi Roland ranglistavezetőként várta a bajnokságot. 187 cm-ig magabiztosan vezetett a versenyben, amikor az egyetlen talpon maradt vetélytárs 3. kísérletét átvitte 190 cm-re és nagy elszántsággal át is ugrotta. Rolandot váratlanul érte a helyzet, kicsit elbizonytalanodva nem tudott tovább javítani, végül a 2. helyen zárt.

A dobogós helyezéseknek nagyon örülünk, de éreztük, itt akár három aranyérem is Bonyhádra kerülhetett volna. Persze  mindez csak megerősít bennünket a további munkában és céljaink megvalósításában.

Scheidler Géza edző

0304-1 0304-2 0304-3