Az Atlétikai Club Bonyhád magasugrója, a 2004-ben született Városi Roland Bonyhádon él, és a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tízedikes tanulója. E sorok írója jól emlékszik arra, hogy mikor Roland még csak páréves fiúcska volt, a tömegsport rendezvényeken már kézenfogva futott apukájával, akitől a sportszeretetét kapta.

vr IMG_0541

     – Óvodás korom óta sportolok. Focival kezdtem, mellette úsztam, sőt a táncot is kipróbáltam. Harmadikos koromban jött az atlétika, és ahogy ezt egyre komolyabban vettem, a többi mozgásforma szép lassan elmaradt. Schwarcz Kati néninél hatodikos koromig távolugró voltam, meg hosszútávot is futottam. Nagyon megszerettem az atlétikát, ehhez a klassz társaság is hozzájárult. Hatodikban átkerültem Ferenczi Imre edzőhöz, akkor még távolugróként. Aztán volt egy csapatbajnokság, ahol viszonylag jót ugrottam magasban, és ezzel elkezdődött számomra egy új sportág.

     – Mikor a versenyeken látom, hogy mekkorát ugrassz, mindig az jut eszembe, hogy fölöttem is simán átugranál.

     – Jelenleg 195 cm az egyéni csúcsom – mondja mosolyogva. – Ezt most ugrottam a téli szezonban Bonyhádon, a harmadik felkészülési versenyen. Magam is meglepődtem ettől az eredménytől.

     – Mi a célod? Egyszerűen mindig csak magasabbra, vagy van álomhatár?

     – Konkrét számokat nem szeretek meghatározni, de természetesen a 2 méter egy álom, minden magasugrónak kitűzött cél. Hiszen aki teljesíti, bekerül a kétméteresek klubjába.

     – Edzésen ugrotok nagyobbakat is?

     – Ott kisebb magasságokon szoktunk ugrálni, hogy versenyen jöjjön ki a nagyobb ugrás, és addig ne lőjük el a puskaport. Most a feladatunk a 190 cm stabilizálása, és onnan lehet majd építkezni följebb. A technikámon még rengeteg csiszolnivaló van. A téli versenyek során a nekifutás kezdett összeállni, de a többi még nincs a helyén. Ezt viszont jó hírként is felfoghatjuk, mert lehet még építkezni.

     – Minél magasabbra ugrik az ember, ott már egy centi is sokat számít.

     – Az utóbbi időben érkeztem el oda, hogy 1-1 centiért nagyon keményen meg kell dolgozni. Nagyon sokat számít, hiszen ha pár milliméterrel lejjebb ugrik az ember, már leesik a léc. Fontos, hogy legyen egy cél, amit el kell érni. Számomra most ilyen a 2 méter.

     – A családotokban mások is sportoltak?

     – Bár mindenki sportszerető a családunkban, csak apa sportolt aktívan, versenyszerűen teniszezett sokáig.

     – Melyik volt eddig a kedvenc versenyed?

     – Két meghatározó versenyem volt. Az egyik az U16-os válogatott viadal, ahol sikerült felszabadultan versenyeznem, jól mozogtam, kijött a lépés és jókat ugrottam. A másik a tavalyi fedett pályás bajnokság. Az ember hangulatától is függ, melyik lesz a jó verseny. Sokat számít, ha valaki úgy ér el egyéni csúcsot, hogy jólesik neki ugrani. Ez igen nagy lendületet tud adni.

     – A bonyhádi csapatban van, akivel tudjátok egymást előre húzni?

     – Ugrótársam Matos Dániel, aki már egyetemista, de most az online oktatás időszakában visszajár edzeni. Illetve Braun Martinnal szoktam még együtt edzeni. Kettejükkel tudok nagyjából azonos magasságon ugrani. Heti 5-6 edzésünk van, a csütörtöki egy pihenősebb. Hozzáteszem, az egész atlétikacsapat nagyon jó, mindannyian tudjuk előrefelé húzni egymást. Ha különböző szakágakban is edzünk, mégis meg tudjuk találni az összhangot és tudjuk egymást motiválni.

     – Milyen versenyre készülsz most?

     – Most, február utolsó hétvégéjén lesz a fedett pályás ifjúsági országos bajnokság, ott kéne minél jobb eredményt elérni. Szoktam figyelni a vetélytársak eredményeit, jelenleg nagyobb magasságon nem sokan vannak. De bárki tud magasabbat ugrani, ha kifog egy jó formát.

     – Ferenczi Imre elhagyta a klubot, most Scheidler Gézával edzel. Hogy viselted a váltást?

     – Eleinte nagyon rosszul esett, kicsit demotivált lettem és nem is volt kedvem edzeni. Aztán megjött a hangulatom, itt volt a csapat, sokan visszajöttek az egyetemről is, és végül az előnyömre tudtam fordítani a váltást és annak feldolgozását.

     – A továbbtanuláson már gondolkozol?

     – Egyelőre a Testnevelési Egyetem jár a fejemben, hisz tudnék mellette sportolni is. Kedvenc tantárgyaim a biológia és a kémia, eleve a biosz-kémiás osztályba is mentem, és valószínű a fakultációválasztásnál is ezeket a tárgyakat fogom választani.

     – Tavaly tavasszal a koronavírus járvány miatt másfél hónapig nem voltak szervezett edzéseitek. Tudtál otthon edzeni?

     – Igen, kaptunk edzéstervet, és minden nap ugyanúgy tréningeztem otthon, mintha bejártunk volna. Mondjuk főleg erősítések voltak, hiszen technikai munkát nem tudtunk otthon végezni. De a penzumot becsületesen megcsináltam minden nap.

     – Van hobbid?

     – A sport maga hobbinak indult nálam, de ahogy haladtam előre, egyre jobban kinőtte magát. Most már nem egyszerű hobbiként tekintek rá, sokkal több lett számomra.

     – Van sportolói példaképed, vagy akinek követed a teljesítményét?

     – Van egy olasz magasugró, Gianmarco Tamberi. Őt nagyon szeretem nézni, ahogy versenyez. Látszik rajta, hogy örömmel ugrik, nem izgul és nagyon jó showman.

     – Te stresszes vagy a versenyeken?

     – Sajnos igen, ezen még sokat kell dolgoznom, hogy leküzdjem. Az a baj, hogy ez a fajta stressz gyakrabban válik hátrányommá, mint előnyömmé. Próbálok ezen is túllépni.

     Kedves Roland! Kívánjuk, hogy tartsd a szemed a célodon, „a végtelenbe és tovább”! Hajrá Roland, hajrá bonyhádi atlétika!

(2021. február 25. – Kirchné Máté Réka)