A bonyhádi Scheidler Dávid 2002-ben született, testnevelő házaspár második gyermekeként, később pedig két kistestvér bátyja is lett. Természetesnek tartja, hogy testvéreivel együtt sportos életmódban nőttek fel, de sosem érezték kényszernek az atletizálást – merthogy mind a négyen a sportok királynőjét választották.

     – Óvodás korom óta sportolok. Az atlétikát általános iskola második osztályában kezdtem Schwarcz Kati néninél, akkor még többnyire játékos feladatokkal és kidobókkal, amiket nagyon élveztem. A gyerekek többsége szerintem szeret mozogni, sportolni. Nekünk könnyen ment a sportág kiválasztása is, egykor atletizáló és edzőként tevékenykedő szülőkkel. Elárulhatom, hogy anyu fiatalkorában a rúdugrást is kipróbálta. Szerencsések vagyunk, hogy már kisgyerekként nagyon sokféle sportot láthattunk.

     – És többet ki is próbáltál?

     – Fogalmazhatunk úgy is, hogy ami sport szembejött velem és ki lehetett próbálni, azt én kipróbáltam. Máig szeretek mindenfélét sportolni, például a gimis röplabda csapatnak is tagja vagyok.

     – Az atlétikában hogy találtad meg a fő számodat, a rúdugrást?

     – Nem volt egyszerű, ugyanis eleinte nem voltak jó eredményeim semmiben, talán csak gátfutásban volt valamicske… Ekkor még maga a csoport motivált az edzéseken, hogy együtt lehettem a barátokkal. Aztán ötödikben rátaláltam a rúdugrásra, amiben az elejétől fogva könnyedén tanultam a mozgást, és ez segítette a gyors fejlődést és hogy a többiek elé kerülhessek.

     – A testvéreiddel is tudjátok motiválni egymást?

     – Igen. A bátyám is eredményes volt a sportágában, ő a súlylökést és a diszkoszvetést egyaránt kiválóan csinálta. A legnagyobb löketet mégiscsak az adta, amikor az országos rúdugró program elindult és mi Réka húgommal bekerültünk, kb. egyszerre. Az nagyon nagy motiváló erő volt, hogy az ország legjobbjai közt edzhettünk, ráadásul a világ egyik legjobb edzőjével.

     – Borisz Volkovról beszélünk, aki többször járt a bonyhádi egyesületnél, és ha jól tudom, benneteket is itt választott ki.

     – Borisz látta versenyen csapattársunkat, Böndör Danit ugrani, általa került kapcsolatba a klubunkkal. Eljött Bonyhádra edzést tartani Daninak, és akkor találkozott velünk is. Így lettünk egy évvel később tagok a programban. Borisz végtelenül barátságos, kedves ember, aki elsősorban az edzőnk, de emellett már a barátunk is.

     – Édesapátok az edzőtök is az AC Bonyhádnál. Jól tudtok együtt dolgozni?

     – Ez a helyzet okoz néha nehézségeket, nagyon sokszor látunk dolgokat másképp és olyankor nincs meg feltétlenül az egyetértés. De azért többségében könnyedén együtt tudunk dolgozni.

     – Egy korosztályban versenyeztek csapattársaddal, Böndör Marcival. Rivalizáltok?

     – Igen, és ez szerintem jó, mert előrevisz bennünket. Most februárban volt az első olyan verseny, hogy előtte végeztem, ha azonos eredménnyel is. Annak idején én már benne voltam a rúdugrásban, mikor Marci kezdte, de igazából mindketten kezdők voltunk. Akkor még előtte voltam eredményben is és harcoltunk, aztán ő egyszer csak ellépett. Mostanra azonban sikerült – még ha centikben nem is – már két versenyen is megvernem, kis szerencsével. Jó dolog hasonló szintű sportolóval edzeni, nagyon motiváló.

     – 2020 tavaszán, a vírushelyzet elején nem voltak közös klubedzések, de a húgoddal készítettetek egy videót az otthoni edzésetekről…

     Dávid felnevet: – Az a videó nagyon vicces volt, a humor kedvéért készült. De valóban otthon edzettünk akkor, hisz volt arra az időszakra is edzéstervünk, és komolyan dolgoztunk, hogy szinten maradjunk.

     – És most már a kisöcsétek is rudat ugrik a versenyeken.

     – Boti tizenhárom éves, több számban is tehetséges, úgyhogy még eldől, mi lesz belőle. De ő is kedveli a rúdugrást, és tetszik neki a szél, ami keletkezett már a testvérei révén, és talán meg is fogja lovagolni.

     – Van sportolói példaképed?

     – Mindig felnéztem azokra, akik jó eredményeket értek el, de konkrét példaképem nincs, akit követni szeretnék és végigjárni az ő útját. Én mindig a magam útját keresem, hogy a saját példaképem lehessek.

     – Sportolói célod?

     – Volt időszak, mikor nagyon eredménycentrikus voltam, de ez nálam nem igazán vált be. Inkább próbálok mindig kisebb-nagyobb örömöket keresni az aktuális versenyidőszakban, edzésen.

     – Mennyire vagy versenyző típus?

     – Kifejezetten versenyző típusnak tartom magam. Nagyon fel tud dobni egy tudáspróba, sokszor volt ebből probléma is, hogy olyan teljesítményt hoztam a versenyen, aminek edzésen a közelében sem voltam. Ez azért lehet probléma egy rúdugrónál, mert mikor megmondjuk, hogy milyen rúddal ugrunk, milyen nekifutásból és hogy az a rúd milyen terhelést bír el, akkor adott esetben egy jelentősen gyorsabb nekifutás azt okozza, hogy a rúd nem lesz alkalmas az ugráshoz. Ilyenkor rudat kell váltani, de sokszor előfordult már, hogy hiányzott a szükséges rúd. Meg kell találni azt a harmóniát, amivel nem pörögjük el túlságosan a versenyeket, az izgatott állapotban is higgadtnak kell maradni.

     – Stresszes versenyző vagy?

     – Egyáltalán nem, és jó érzés, hogy a különféle változásokra is egészen nyugodtan tudok reagálni, és nem kapkodom a fejemet, hogy úristen mi történt. Régebben voltak babonáim, de mára az összestől megszabadultam, nehogy már ezeken múljon egy verseny sikeressége.

     – A korosztályos világranglistán jelenleg a 29. helyen állsz. Milyen érzés?

     – Hogy őszinte legyek, sokkal később láttam ezt, mint sokan mások. Nem is hittem volna, hogy a 490 cm ilyen jó eredménynek számít a világranglistán, de nagyon örülök neki, és rajta vagyunk, hogy följebb is kerüljünk. Most két eredményre hajtunk, az egyik az 505 cm-es EB-szint, a másik az 510 cm-es VB-szint. Idén nagyon sok fizikai munkát végeztünk, a felkészülésem ugrás szempontjából nagyon minimálisra sikerült, ugyanis a bonyhádi atlétikai csarnok nem elég magas az 5 méteres ugrásokhoz. Párszor voltam edzeni Budapesten, de a minimális ugrásszám ellenére is jól sikerültek a versenyek.

     – Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed?

     – Az első (eddigi egyetlen) válogatott versenyem Horvátországban. Első este beszélgettünk a szobatársakkal, miközben megjelent az interneten a nevezési lista, és hogy ki milyen eredménnyel nevezett a versenyre. Ekkor tudtuk meg, hogy jelentős előnyünk van a velünk versenyzőkkel szemben. Ez nagy löketet adott, hogy még jobban teljesítsünk a versenyen, ami egyébként nagyon jó hangulatú volt. Erre a versenyre a kijutás még izgalmasabb volt, mint maga a verseny. Böndör Marcival egymás ellen küzdöttünk, abban az évben mindketten 421-et ugrottunk, tehát azonos volt az eredményünk. Csak 2 ember lehetett tagja a válogatottnak, az elsőnek 450-je volt, mi attól messze voltunk. Az utolsó versenyeken is harcoltunk még Marcival, végül nem sikerült magam mögé utasítanom, de a válogatók azt mondták, hogy stabilabb volt a versenyzésem, így én utazhattam.

     – Hobbira marad-e időd?

     – A röplabdázást nevezhetjük hobbinak, amellett hogy versenyekre is járok a csapattal. Az edzések száma ott csak minimális tud lenni, de nagyon szeretem azt a sportot is, főleg nyáron a strandon. Síelni is szeretek, de az az évi egy alkalom nem olyan sok, hogy hobbinak nevezhessük.

     – Továbbtanulási terveid?

     – Idén fogok érettségizni, és Budapestre szeretnék menni a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára. Ha felkerülök Budapestre, akkor újra együtt Marciékkal, Borisz vezetésével folytathatom az edzéseket.

     – Egy orosz edző mellett adott a kérdés: tanulsz már oroszul?

     – Nem. Sőt, az angol sem az erősségem, ezért muszáj Borisznak tanulni magyarul – mondja nevetve.

     Kedves Dávid! Kívánjuk, hogy sikerüljön megvalósítanod mind a rövidtávú, mind a hosszútávú céljaidat. Hajrá Dávid, hajrá bonyhádi atlétika!

(2021. február 22. – Kirchné Máté Réka)

20210224b