A nagydorogi, 2002-es születésű Böndör Márton nemzetközi szinten is jegyzett eredménnyel indította a téli versenyidőszakot: 500 cm-es új egyéni csúcsával az AC Bonyhád rúdugrója az aktuális korosztályos világranglista 20. helyére lépett. Marcival telefonos interjút készítettem, és miután gratuláltam a szép eredményhez, rá is tértem egy fontos kérdésre: Mi a cél, meddig lehet szárnyalni?

     – Az 505 cm úgymond egy alapcél, az a junior EB szint. A fő cél jelenleg az 510 cm, ami a VB szint. Ezeket még a télen meg kéne ugrani. Egyébként meg a célom nyilván, hogy minél magasabbra jussak, 520 cm, 530…

     – Mikor kezdtél sportolni?

     – Nagydorogon jártam általános iskolába, és már első osztályban sportolni kezdtem. Ötödik-hatodikban fociztam is, de az csak egy félreértés volt – neveti el magát. – Aztán a bonyhádi gimi hatosztályos tagozatán tanultam, itt kezdtem komolyabban atletizálni. Egy évig futóként Csábrák tanár úrnál edzettem, majd nyolcadikban átkerültem Scheidler Géza bácsihoz rúdugrónak.

     – Bátyád, Dani is eredményes rúdugró. A családotokban más is sportolt?

     – Nem, Dani volt az első. Én is ki akartam próbálni a rúdugrást, és mivel nagyon megtetszett, így ottragadtam.

     – Elég összetett versenyszám, egy rúdugrónak minden izomra dolgozni kell. Neked mi tetszik a legjobban a rúdugrásban?

     – A lefelé esés – mondja nevetve. – Úgy szoktam megfogalmazni, hogy azért edzek ennyit, hogy minél magasabbról eshessek le. Egyébként mindent szeretek benne, nagyon változatosak az edzéseink. Egy rúdugrónak gyorsnak, erősnek, és a levegőben ügyesnek kell lennie.

     – És még esni is meg kell tanulnia…

     – Bizony. És mire eljut oda az ember, hogy magasról esik lefelé, addigra megtanulja, hogyan kell a szivacsba megérkezni, mert az se mindegy.

     – Az ejtőernyőzést próbáltad már?

     – Sajnos még nem, de a bakancslistámon van.

     – Álmodban is szoktál ugrani?

     – Nem, hálistennek még nem fordult elő. Zuhanni azért szoktam álmomban.

     – A testvéreddel versengtek is egymással?

     – Egy egészséges rivalizálás mindig is volt köztünk. Amikor nagyjából egy szinten voltunk, akkor még edzésen is ugrattuk egymást, hogy ezt én azért átugrottam.

     – A korosztályodban van riválisod, akivel húzzátok egymást előre?

     – A korosztályomban ketten vagyunk, akik 5 méter fölött ugrunk. És ott van a gödöllői Mihály Ádám, aki most egy korosztállyal fölöttünk van, de én vele edzek november óta, ami nagyon jó. Az ugrásban sokat számít, hogy egymásnak is tudunk mondani pár észrevételt. Előtte nagyjából egyedül edzettem Borisznál, és úgy nem volt annyira jó.

     – Mondhatjuk, hogy Borisz Volkov edző már a bonyhádi edzéseken járva kinézett téged a bátyáddal együtt, és elkezdte segíteni a fejlődéseteket. Milyen a munka Borisszal, milyen edző?

     – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű eset – mondja mosolygó hangon Marci. – De nagyon összekovácsolódtunk, már ő is közelebb enged magához minket, a köztünk lévő kapcsolat már barátinak is mondható. A versenyeken nyilván nagyon komoly és szigorú, de azért megtaláljuk a közös hangot az edzéseken. Többnyire angolul beszélünk, bár néha átvált oroszra, amiből pár szót már értünk, pár szót meg nem. De ő is sok mindent tud már magyarul.

     – Szoktatok videón ugrásokat elemezni?

     – Igen, Borisz rendszeresen küld nekünk videókat, aktuális és régebbi ugrásokról egyaránt. Aztán edzésen vissza is utal a videókra és hogy mire figyeljünk ugráskor. Ezeket a momentumokat bemutatni ugye nem tudja senki, a videók alapján viszont könnyebb ráérezni a technikára, javítani a hibákat.

     – Van sportolói példaképed?

     – Természetesen Szergej Bubka, aki szerintem minden rúdugrónak a példaképe kell legyen. De akit élőben láttam, és tényleg magas szintű atléta, az a horvátországi Horvat Ivan, akinek 570 a beltéri egyéni csúcsa. Vele már többször is edzhettünk, Bonyhádon és Székesfehérváron is edzőtáboroztunk együtt. Úgy érzem, tőle sokat tudnánk tanulni, ha több lehetőségünk lenne együtt edzeni.

     – Melyik volt a legnagyobb, vagy a kedvenc versenyed eddig?

     – Talán a tavaly januári svédországi verseny volt a legnagyobb, az valóban komoly versenyérzést hozott. A kedvenc versenyem pedig a 2019-es őszi Öt nemzet viadala Nagyszombaton, mert azt a versenyemet nyertem meg először. Azóta három országos szintű versenyt nyertem, de az az első a legszebb emlék.

     – Stresszes vagy a versenyeken?

     – Általában igen, de ez többször válik az előnyömre, mint a hátrányomra. És többnyire jól tudom kezelni.

     – A világranglistát folyamatosan követed?

     – Amikor ugrok egy jobb eredményt, például az 5 méter után azért megnéztem. Sokan vannak Európában, akik jól ugranak, így folyamatosan változik a ranglista, nem figyelem mindig. Amikor nyáron ugrottam az 501-et szabadtéren, akkor is megnéztem és örültem, hogy jó helyen voltam a ranglistán.

     – Tavaly érettségiztél. Mit tanulsz jelenleg?

     – A Testnevelési Egyetemen tanulok, atlétika edző szakán. Levelező tagozaton vagyok, ami elég sok szabadságot ad, 4 hetente 3 napot kell egyetemre menni – ami a jelen körülmények között online órákat jelent. Így lehetőségem van délelőttönként 4 órában dolgozni az Ikeában, délután pedig edzek. Hetente 5 edzés van és 1 verseny. Úgy állította össze Borisz az edzéstervet, hogy csütörtökön és vasárnap van a pihenő, így nincs sok kihagyás.

     Kedves Böndör Márton, kívánjuk, hogy érd el az álmaidat, és minél magasabbról zuhanhass bele a szivacsba! Hajrá Marci, hajrá bonyhádi atlétika!

 (2021. február 19. – Kirchné Máté Réka)

20210222b