Az Országos Ifjúsági Bajnokságon kitettek magukért az AC Bonyhád fiataljai. Kling Réka súlylökésben már az első sorozatban „jelezte” a mezőnynek, hogy ő bizony az aranyéremért jött. Majdnem egy méterrel nagyobbat lökött a második helyezettnél és ez az előny nem változott a verseny végéig. A többiek nem igazából tudtak beleszólni az első hely sorsába.

Az eredményhirdetés után Réka gyorsan átszaladt a diszkoszvetéshez és nagy egyéni csúcsot dobva egy ezüstéremmel gazdagította éremgyűjteményét.

Városi Roland magasugrásban holtversenyben végzett a 4-5. helyen, 184 cm-es egyéni csúcsa bíztató lehet a jövőre nézve.

Varga Sarolta számára drámai küzdelmet hozott a távolugrás. Ifiként először versenyzett országos bajnokságon és remekül helyt állt. Az első két sorozatban óriási egyéni csúcsot ugorva vezette a mezőnyt, a negyedik sorozatban is még dobogós volt. Végül egy hármas holtversenyben, a harmadikkal megegyező eredménnyel ötödik helyezett lett úgy, hogy kétszer is egyéni csúcsot javított.

Sarolta 100 m-en is kipróbálta magát, egyéni csúcsot futva a 13. helyet szerezte meg.

Wurst Bálint gerelyhajításban szerepelt, ahol a döntőben nyolcadikként végzett.

Őri Veronika 200 m-en megközelítette egyéni legjobbját, futamgyőztes lett, de ez sem volt elég a döntőhöz, a 10. idővel fejezte be a versenyt. 400 m-en hasonló helyezést ért el.

Eredmények:

Súlylökés: 1. Kling Réka 14,75 m – edzője: Scheidler Géza.

Diszkoszvetés: 2. Kling Réka 40,45 m – edzője: Scheidler Géza.

Magasugrás: 4. Városi Roland 184 cm – edzője Ferenczi Imre.

Távolugrás: 5. Varga Sarolta 526 cm – edzője Csábrák János.

Gerelyhajítás: 8. Wurst Bálint 47,84 m – edzője Scheidler Géza.

Gratulálunk atlétáinknak és edzőiknek!

Fotók:

https://drive.google.com/drive/folders/1_lxc41xruJ9bOBirJAKTrWtO2Igrpdit?usp=sharing