Február 23-24-én rendezték meg Magyarország Fedettpályás Ifjúsági és Junior Bajnokságát Budapesten, a SYMA csarnokban. A rangos versenyen az AC Bonyhádot 10 atléta képviselte, akik összesen hét érmet (1 arany, 4 ezüst, 2 bronz) hoztak el kis városunkba, emellett két 4. és 5., valamint egy 7. és 15. hely megszerzése sikerült.

Varga Lőrinc kiváló középtávfutó magabiztosan nyerte a juniorok 800 m-es távját, megvédve bajnoki címét, miután az első napon 400 m-en a 2. helyen végzett.

20190224-1

Komoly esélyekkel indult a juniorok magasugró mezőnyében Márton Ferenc, aki 194 cm-es eredményével a 2. helyen zárt. Ez élete legjobb helyezése, viszont a felkészülési versenyeken nyújtott 200 cm-es eredményével nyerhette volna az erőpróbát. Ugyanebben a versenyszámban szintén hasonló esélyekkel indult Matos Dániel, akit jobb lábas ugróként nem segítettek a körülmények, hiszen a távolugró lányok többször beléptek elé és a többszöri ritmusvesztés megzavarta, így 4. helyen végzett.

20190224-2

Hangya Adri 3000 m-en hatalmas egyéni csúccsal küzdötte fel magát a dobogóra, míg 1500 m-en az 5. helyen végzett.

20190224-3

Balogh Péter gátfutónk a tavalyi év sérülésein túllépve, remek egyéni csúccsal első éves juniorként állhatott a dobogó 3. fokára.

20190224-4

Kocsis Kata is egyéni csúcsokkal bizonyította jó formáját, immár elsőéves egyetemi hallgatóként, 800 m-en 4., 1500 m-en a 7. helyen zárt.

Fazekas Mátyás egyéni csúccsal (657 cm) az 5. helyen végzett a távolugrás döntőjében.

Jó eredményekkel zártak ifjúsági versenyzőink is. Kling Réka ranglista másodikként a súlylökés mezőnyében hozta a kötelezőt és 13,76-os dobásával a 2. helyen végzett, viszont reális esélye volt akár a bajnoki cím megszerzésére is.

20190224-5

Böndör Márton rúdugró szintén a ranglistának megfelelően a 2. helyen végzett, sajnos 440 cm-es eredménye elmaradt a remélt egyéni csúcstól.

Az ifik között Horváth Antal magasugró debütált az országos mezőnyben, ahol még barátkozott a bajnokság sajátos hangulatával, pszichés terhelésével, elmaradva egyéni csúcsától a 15. helyen végzett a népes mezőnyben.

Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek: Csábrák Jánosnak (Varga Lőrinc, Kocsis Kata, Hangya Adrienn), Ferenczi Imrének (Márton Ferenc, Matos Dániel, Balogh Péter, Horváth Antal, Fazekas Mátyás), Scheidler Gézának (Kling Réka, Böndör Márton).