A miskolci Atlétikai Centrumban találkozott egymással Magyarország, Csehország, Szlovénia és Szlovákia 18 éven aluli válogatott csapata. Változékony időjárási körülmények között, a Tábori László Futópályán reggel kilenc órától délután ötig zajlottak az események.
A nagy hagyományra visszatekintő viadalon a magyar válogatott tagjai 10 győzelmet szereztek és mellettük még 11 második és 11 harmadik helyezés is gyarapította magasabb pontszámmal a csapat összteljesítményét.
A megrendezett 36 versenyszámban a csapat minden tagja hozzátette eredményét a válogatott végső helyezéséhez.
Bonyhádi atléták is szerepeltek a válogatottban: Csábrák János tanítványai közül ketten is meghívást kaptak a viadalra.
Varga Lőrinc 800 m-en képviselte a magyar színeket. Az AC Bonyhád versenyzője tavaly már Csehországban, Brnóban is tagja volt a válogatottnak. Változatos küzdelemben, jó hajrával a harmadik helyet szerezte meg a magyar csapatnak.
Kocsis Kata 2000 m akadályon versenyzett. Hosszú évek szorgalmas és kitartó munkája Kata számára is meghozta gyümölcsét, a válogatottságot. Idei legjobbjához közeli idővel hetedikként ért célba.
A csapatverseny végeredménye:
Csehország 431 pont
Magyarország 371,5 pont
Szlovénia 297 pont
Szlovákia 193,5 pont
