Kling Réka immár 10 éve az Atlétikai Club Bonyhád dobóatlétája, sok jó eredménnyel, évenkénti válogatottsággal öregbítette már eddig is egyesületünk hírnevét. Réka harmadik éve Szegeden tanul és edz, idén már öt versenyen (Nyíregyháza Open, Budapest Régió Fedettpályás Bajnokság, Fedettpályás MASZ Verseny, Nyíregyháza nyílt fedettpályás versenye, Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokság) indult és minden alkalommal elhozta az ezüstérmet. Edzésekről, versenyekről, célokról faggattam.
– A Szegedi VSE dobói remek eredményeket érnek el, és te harmadik éve velük együtt edzel.
– Remek műhely, együtt készülhetek többek között Beregszászi Renátával (az említett 5 verseny aranyérmese – a Szerk.). Mondhatjuk, hogy nagy segítség és húzóerő ez nekem, csoportszinten mindannyian igyekszünk segíteni egymást. Renátát semmiképpen nem mondanám riválisomnak, hiszen én még nem vagyok olyan szinten mint ő, de szeretnék majd hasonló szintet képviselni. Azért jöttem Szegedre továbbtanulni, mert itt volt számomra megfelelő egyetemi szak, ráadásul olyan atlétacsoport is, ahol tudok rendesen készülni.
– Még bonyhádi gimnazistaként azt mondtad, hogy Márton Anita a példaképed. Ő szintén Szegeden edzett. Vele is készülhettél, versenyezhettél együtt. Milyen érzés volt?
– Már gimnazistaként dolgozhattam vele együtt az edzőtáborokban. Segítség volt őt nézni is, sokat tanultam az edzésmunkáját figyelve.
– Szegeden ifj. Eperjesi László az edződ.
– Nagyon szeretek Lacival dolgozni, már edzőtáborokban is segítette a fejlődésemet. Nagyon jó vele, meg az egész csoporttal együtt dolgozni.
– Idén már 5 versenyen megméretted magad. Minden versenyen elindulsz, vagy mérlegeltek, hogy melyek a fontosabbak?
– Igazából csak egy versenyt hagytam ki idén, amin még indulhattam volna. Az idei első versenyemen sikerült Európa Kupa szintet löknöm. Utána a korosztályos Európa-bajnoki szint volt fontos, és mikor sikerült azt is meglöknöm, akkor kaptam egy szabad hétvégét.
– Az idei legjobb eredményed 14,43. A 14 métert általában stabilan hozod.
– Az OB-eredményem egy kicsit fájt (13,97 m), de a második helyezés azért megvolt. Igazából úgy mentem neki az OB-nak is, hogy szeretnék egyéni csúcsot lökni, vagyis a jelenlegi 14,56-ot túlszárnyalni, de nem sikerült. Remélem a Dobó Európa Kupára újra össze tudom rakni a mozgást, ez március 15-16-án lesz Cipruson.
– 2016-ban először, és azóta minden évben válogatott súlylökő voltál. A méterbeli eredmény motivál jobban vagy a válogatottság elérése?
– Szerintem mindenki úgy megy bele egy versenybe, hogy szeretne minél jobb eredményt elérni. De természetesen az is nagy motiváció, hogy az évek során mindig sikerült nemzetközi vagy világversenyre kijutni. És van nagyobb álmom is, de az inkább távoli nagy álom – a telefonon át is hallom, hogy mosolyog.
– Idén is indultál már több világranglista versenyen, ezeken gondolom kiemelten fontos a jó szereplés.
– Igazából ez számomra talán még annyira nem lényeges abból a szempontból, hogy nincsenek meg azok az eredményeim, amivel olyan pontokat tudnék összegyűjteni, hogy egy nagyobb világversenyre tudjam magam kvalifikálni. Az egésznek az lenne a lényege, hogy minél magasabb kategóriás versenyen jó helyezéssel olyan eredményeket elérni, amivel annyi pontot és helyezést tudjon összegyűjteni az ember egy ranglistán, hogy mondjuk az EB-re vagy a VB-re kijusson.
– 2022-ben és 2024-ben diszkoszvetésben is magadra húzhattad a válogatott mezt. Erre a dobószámra hogy tekintesz?
– Nagyon szeretem a diszkoszvetést is. Remélem, hogy a héten kijutok diszkoszozni, mert hétvégén a téli dobó OB lesz, ahol indulok diszkoszban, és kb. októberben fogtam utoljára diszkoszt a kezembe. Kicsit már hiányzik is. Mivel nem az a fő számom, így talán kicsit felszabadultabban tudok versenyezni benne.
– Mennyire vagy egyébként izgulós versenyző?
– Már jóval kevésbé, mint régen voltam. Az első lökés után valahogy mindig kicsit idegesen jövök ki a körből. De ez versenyfüggő is, hogy mennyire vagyok stresszes.
– Annak idején testnevelőként Balaskó László látta meg benned a tehetséget, majd Lacza Andrással, később az AC Bonyhádhoz igazolva Scheidler Gézával edzettél. Velük tartod a kapcsolatot?
– Innen az ország másik feléről nehezebb találkoznom velük. Géza bácsival versenyeken szoktunk találkozni és beszélgetni, néha telefonon is. Bandi bácsival is találkozom néha, télen mikor otthon voltam Hőgyészen, náluk edzettem. Jó érzés, hogy mindegyikükre számíthatok.
– Hogy telnek a mindennapjaid?
– Nemzetközi tanulmányok szakon vagyok, sok korai órám van, meg nyilván az edzések. Ez már az utolsó félévem, szakdolgozat, államvizsga következik. Szeretnék továbbmenni mesterképzésre, első helyen a tolmács-szakfordítóit jelöltem az SZTE BTK-n. A most hétvégi dobó OB után készülök a Dobó Európa Kupára, az U23 Európa-bajnokságra Norvégiába (júl.17-20.), az Egyetemi Világjátékokra Németországba (júl. 21-27.), és fontos még az itthoni országos bajnokság meg a csapatbajnokság.
Kedves Réka, mi folyamatosan drukkolunk neked az AC Bonyhád valamennyi tagjával!
Hajrá Réka, hajrá bonyhádi atlétika!
(Kirchné Máté Réka)
Fotó: Hegedüs Gábor