Az Atlétikai Club Bonyhád hosszú évek óta tagja a Sportegyesületek Országos Szövetségének. A korábban civil szervezetként, egyesületként működő SOSZ a sporttörvény módosítása alapján köztestületté alakult a 2025. január 17-én megrendezett tisztújító küldöttgyűlés keretében. A közgyűlésen, a Magyar Sport Házában a 121 mandátummal rendelkező küldöttből 88 jelent meg, köztük az AC Bonyhád elnöke, Kirchné Máté Réka is.
A SOSZ-t 1989-ben 12 alapító szervezet hozta létre, és ma már 1085 tagja van. A közgyűlésen többek között beszédet mondott Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, Czene Attila, a Magyar Szabadidősport-szövetség társadalmi elnöke, valamint a SOSZ újra megválasztott elnöke, Deutsch Tamás.
A Sportegyesületek Országos Szövetsége többek között képzések szervezésével és a „Hiszek benned sport” pályázat keretében anyagi támogatással is segíti tagszervezeteit.