Rendkívül mostoha időjárási körülmények között rendezték meg a 2024. évi atlétikai csapatbajnokságot hétvégén Budapesten, az MTK pályán.

A három divízióban 46 klub mérte össze tudását. A  divíziók külön versenyeztek minden számban. Az Atlétikai Club Bonyhád tavaly nagy bravúrral bent maradt a második divízióban, így az idén is itt indultak sportolóink. Ebben az évben azonban a csapatnak sajnos nem sikerült megismételni a jó eredményt, a tizenhatodik helyen végeztünk 160,5 ponttal. Így jövőre a C divízióban indulhat majd a csapatunk.

Már a nevezések összeállításánál látszott, hogy az idei csapatunk nem lesz annyira ütőképes, mint az előző évben. Az 50 rajthoz állásból csak 20 helyen tudtunk indítani versenyzőket, akik az ifjúsági korosztályból kerültek ki. Kevés felnőttkorú atlétája van a klubnak, néhány korábbi dobóatlétánk segített be a pontgyűjtésben.

Minden rajthoz álló versenyzőnek köszönjük, a teljesítményéért mindenkinek jár a dicséret!

Mindent a csapatért!

Eredmények, nők:

Súlylökés: 1. Kling Réka 12,87 m, 10. Tóth Virág 8,39 m, 19. Nagy Nikolett 7,45 m

Diszkoszvetés: 1. Kling Réka 43,07 m, 14. Kern-Baranya Lilla 24,50 m, 16. Bordás Diána 23,33 m, 18. Tóth Virág 20,56 m

Kalapácsvetés: 2. Kling Réka 35,62 m (egyéni csúcs)

Gerelyhajítás: 4. Tóth Virág 36,84 m, 7. Panghy Szonja 35,36 m, 9. Kern-Baranya Lilla 30,10 m, 11. Toderoné Reidl Rita 27,54 m

Férfiak:

Magasugrás: 5. Fábián Gergely 180 cm

Rúdugrás: 5. Scheidler Dávid 360 cm, 6. Scheidler Botond 360 cm

Hármasugrás: 8. Fábián Gergely 12,34 m

Gerelyhajítás: 3. Raffai Ramón 50,45 m

4×100 m: 8. AC Bonyhád /Fábián Gergely, Plózel Máté, Maros Kristóf, Kajtár Kistóf/ 48,67 mp

Gratulálunk a sportolóknak és felkészítőiknek!

Egy klub tele élettel!

Hajrá bonyhádi atlétika!

0906 _MRT3841 0917b