– Bemutatjuk klubunk egyik fő támogatóját –

Az Atlétikai Club Bonyhád weboldalán 2019 tavaszán adtuk hírül, hogy dr. Beréti Zsolt vállalkozó nagylelkű szponzori támogatásának köszönhetően birtokba vehettünk egy 9 személyes Ford Transit kisbuszt. Az elmúlt 5 évben sok-sok versenyre eljutottak sportolóink a járművel, jobbnál jobb eredményeket elérve. És így lesz ez a jövőben is.

Idén tavasszal újabb tárgyalást folytattak az AC Bonyhád képviselői Zsolttal, aki vállalta, hogy cégével, a MillFood Kft.-vel továbbra is támogatja klubunkat, amit ezúton is hálásan köszönünk!

Klubunk elnöke, Kirchné Máté Réka irodájában kereste fel dr. Beréti Zsoltot. Eláruljuk, hogy régi ismeretség az övék, hiszen a Rádió Bonyhád stúdiójában anno dolgoztak együtt. Mostani beszélgetésük témája azonban nem a nosztalgiázás volt – Réka a MillFood Kft.-re és Zsolt gondolataira volt kíváncsi.

– A céget régebben alapította valaki más. Többször tettünk rá ajánlatot, végül 2017-ben sikerült megvásárolnom. Akkor ez a cég még Cikón működött, és Pécsen volt egy nem túl korszerű raktára. Ezt több ütemben megváltoztattuk: először a Szekszárdi Húsipari hűtőházát üzemeltettük, majd megvettük a jelenlegi telephelyünket a bonyhádi Gyár utcában, illetve a pécsi hűtőházat áttelepítettük a bonyhádi agrárlogisztikai központba. Így most a cég teljes struktúrája egy városban van – sorolja Zsolt az elmúlt évek eseményeit. – Folyamatosan növekedtünk: 2017-ben 3,4 milliárd volt a nettó árbevételünk, a tavalyi évben pedig már 6,7 milliárd forint. Az idei év lesz az első, amikor szerintem nem lesz jelentős növekedés, hiszen az árak jelentősen visszacsökkentek.

– Sokan hallottak már a MillFood Kft.-ről, mégis arra kérlek, foglald össze a profilotokat!

– Élelmiszer nagykereskedés vagyunk. Friss hentesáru és pékáru kivételével nagyjából mindennel foglalkozunk: az összes felvágott, füstölt áru, tejtermék… A Tolnatej kiemelkedő nagykereskedő partnere vagyunk, független nagykereskedésként több Tolnatejet adunk el egy évben, mint a teljes Metro-hálózat. Egyébként több lábon állok, a MillFood mellett van más profilom is. Foglalkozunk közétkeztetéssel, vannak boltjaink és trafikok is, illetve van egy cégem Parrag Gyuszi barátommal, amiben más cégeket, üzletrészeket vásárolunk fel.

– Gyerekkorodban mi volt a válaszod a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre?

– Mozdonyvezető akartam lenni. Cikón nőttem fel, mindig láttam a nagy mozdonyokat, és Beréti papám is a vasútnál dolgozott – innen jöhetett az ötlet. Aztán gimnáziumba Bonyhádra jártam a Petőfibe, természettudományi kiemelt fakultációra, matek-fizikára. Míg a fakultációt tartó tanár azt nem mondta, hogy egy jó közepes mérnök lehet belőlem, de többet ne gondoljak magammal kapcsolatban. Megbántódtam, és még abban a félévben átmentem magyar-történelem fakultációra, majd felvételiztem a jogra. Ez egy jó döntés volt. A Pázmány első évfolyamába jártunk, nagyon jól éreztem ott magam, remek évfolyamtársaim voltak. Azóta is minden évben találkozunk, de sokukkal ennél jóval szorosabb kapcsolatom van.

– Még egyetemista korodban felkértek egy komoly feladat ellátására a lakhelyeden.

– Felkértek és ki is neveztek Cikón jegyzőnek. Mikor a harmadik évet elvégeztem az egyetemen, a jogszabály erre lehetőséget adott. Huszonegy évesen az ország legfiatalabb jegyzője voltam. Egy év múlva Györének is a jegyzője lettem. A cikói tevékenységem két év múlva abbamaradt, mert összevesztünk a polgármesterrel és ő nem akart velem tovább dolgozni. Hozzáteszem, hogy azóta jóban vagyunk. Györében továbbra is jegyző voltam egy nagyon jó polgármester, Csoma József mellett, akit az egyik nagy tanáromnak tartok. A másik, akitől nagyon komoly tartást kaptam: Ónodi Szabolcs tanár úr a gimnáziumban, aki gerincet tudott adni az embernek. Befejeztem az egyetemet 2000 végén, és 2001 elején meghirdették a Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkári pozícióját. A 16 pályázó közül én nyertem, 24 évesen. Nagyon megtetszett az a légkör, ami a vállalkozók világában volt, és hogy minden azonnal kell működjön, gyorsan kell reagálni, hatékonynak kell lenni… Ezek a feladatok jó fejlődési, tanulási lehetőséget kínáltak akár az emberekkel való bánásmódban, a kapcsolattartásban, stílusban, magabiztos döntéshozásban.

– Játsszuk azt, hogy egyszavas kérdéseket dobok fel és te elmondod a felmerülő gondolataidat. Csapat?

– Elsősorban a Bonyhád Völgység Labdarúgó Club jut eszembe erről. Nagyon jó barátaim vannak onnan, nagyon jó csapatnak tartom őket, és szívesen járok közéjük, mert engem az kikapcsol.

– Kapcsolatok?

– Talán az egyik legnagyobb erősségem, nagyon jó a kapcsolati tőkém. Úgy gondolom, ennek köszönhetem az üzleti sikereimet. De félreértés ne essék, semmiféle politikai kapcsolati tőke… A kamarán és az egyetemi évfolyamon keresztül van egy olyan kapcsolati tőkém, hogy – bármilyen ügy van – mindig tudok valakihez fordulni jó tanácsért. És azt gondolom, magam is jó vagyok kapcsolati tőke építésében. Ez nekem őrült fontos, a top3-ban benne van.

– Mecenatúra?

– Sokat változott az elmúlt időszakban, egyre jelentősebb lett. Vannak preferenciák: a gyermekvédelem, az állatvédelem, és a helyi kezdeményezések, utóbbinál főleg a gimnázium. Akitől kaptam, annak kutyakötelességem adni is, és én azt gondolom, hogy a gimnáziumtól sokat kaptam.

– Atlétika?

– Gimnazistaként a harmadik évtől heti 5 délutáni atlétikaedzésen, plusz heti 2 szertornán vettem részt. Az atlétikát szívesen űztem, annak ellenére, hogy nem voltam tehetséges benne. Viszont erőt, állóképességet adott számomra, és sok másban is segített. Kár hogy abbahagytam az aktív mozgást, a sportolást.

– Bonyhád?

– Cikóról indultam és cikóinak vallom magam, de Bonyhádon vagyok itthon. Mindkettőre nagyon büszke vagyok: a cikóiságomra és a bonyhádiságomra is.

– Család?

– A család a minden számomra. A feleségem, aki tíz éve van mellettem, az ötéves kislányom, a szüleim és a nővérem, aki védőnő Bonyhádon.

– Célkitűzések?

– Bár folyamatosan jár az agyam, de nincs már olyan célkitűzésem, mint ami volt mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ennek a cégnek jól és hatékonyan kell működnie, ami nyilván célkitűzés. De ezt a kollégáim jól csinálják. Én a napi munkából általában kivonom magam, a pénzügyeket szoktam átnézni személyesen, meg természetesen egyeztetünk. Alapvetően igyekszem stratégiában gondolkodni, és azzal foglalkozni, hogy 2-3 év múlva mit akarunk elérni. Ezen a piacon szerintem kifejezetten erősek vagyunk a Dél-Dunántúlon, ezt a pozíciót szeretnénk megőrizni. De nincsenek olyan álmaink például, hogy felvásároljunk további nagykereket meg konkurenciát és növekedjünk. Ha csak a saját cégekről beszélek, amiben nincsenek benne a felvásárolt cégek, akkor 120 családról gondoskodunk, és szerintem jól tesszük a dolgunkat. Pénzért munkát venni én már nem akarok. Annál fontosabb számomra, hogy több időt töltsek a lányommal. Nekem egyébként az a legnagyobb ajándék, hogy az egzisztenciám megengedi, hogy annyi időt töltsek vele, amennyit csak akarok.

– Pénz?

– Fontos a cégeim miatt. Nem boldogít, ha a bankszámlámon nézegetem a pénzt, inkább igyekszem elkölteni élményekre: sokat utazok, ami tetszik, azt megveszem.

– Fiatalok?

– A fiataloknál van egy réteg, aki utánpótlás lehet, aki akar valamit és dolgozik. Ez szerintem többnyire gyerekszoba kérdése, hogy a szülőtől milyen modellt és milyen nevelést kapott valaki. Kiráz a hideg azoktól a fiataloktól, akik csak a BMW-IPhone-Facebook hármast látják.

– Egyensúly?

– Egyensúly az, amikor a magánéleted rendben van, és párhuzamosan megvannak az anyagi eszközeid arra, hogy megvalósítsd a céljaidat.

– Étel?

– A MillFood egy klasszikus névválasztás volt: Milla a kislányom neve, a food pedig ételt jelent. Mikor megvettem a céget, NiklósTej Kft. néven futott. Egy darabig azért nem változtattam, mert volt egy stabil vásárlói kör, és nem akartam, hogy a változást érzékeljék. Eltelt 5-6 év, amikor úgy gondoltam, ideje nevet változtatni és kicsit a magunk arcára szabni: másik logó, más lendületet adtunk a cég arculatának, kommunikációjának. De visszatérve a kérdésedre: igyekszem minőségi ételt enni, nem pedig mennyiségit. Az étel fogalma alapvetően két dolgot jelent számomra. Az egyik az a menza: 2010-ben elkezdtük a menzát Cikón, mert addig nagyon rossz minőségű ételt kaptak a gyerekek. Azóta igyekszünk jó minőségű, finom ételt adni nekik. Ma már Aparhanton és Györében is mi visszük a menzát. Az étel másik jelentése számomra a gasztronómia, kifejezetten szeretem, próbálgatom, keresem a jó éttermeket. Azt gondolom, a magyar gasztronómia nagyon jó irányba tart, sikerült levetkőzni a 90-es évek vendéglátóipari hangulatát, ami a rossz minőségű ételekről és/vagy a vendégek lehúzásáról szólt. Ma már kifejezetten jó minőségű magyar éttermeket lehet találni, akár a környékben is.

– Példakép?

– Igyekszem egyedi utat járni, nincs példaképem, aki után mennék. Vannak viszont emberek, akiket nagyon sokra tartok, de nem nevezem őket példaképnek, mert ők teljesen mást csinálnak, mint én. Inkább olyan támaszpontok vannak, amelyek és akik a döntéseknél adnak egyfajta segítséget. Ilyen ember több van. Említettem már Ónodi Szabolcsot és Csoma Józsefet. A szüleim, akiktől megkaptam az alapokat, azt a bizonyos gyerekszobát. Egyetemi tanáraim is kifejezetten erősek voltak. Vagy a miniszterelnök – megkövezhetnek érte, de számomra ő a legnagyobb politikus az elmúlt 100 évben Magyarországon. Olyan karizma veszi körül ezeket az embereket, ami ad nekik egy méltóságot, egy tartást.

– Kamara?

– A Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában dolgozom 2001 óta. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de a kamarát, mint rendszert, ma itt a környéken kevesen ismerik úgy, mint én. Egyrészt azért, mert több mint 20 éve foglalkozom vele. Másrészt azért, mert a munkaszervezeti részét is ismerem, és pontosan tudom a kamara feladatait. Mikor egy vállalkozó azt mondja, a kamara semmire nem jó, akkor ő tájékozatlan. Én pontosan tudom, hogy a kamara mit tud adni, milyen feltételekkel tud adni, és milyen keretek között tud mozogni. Mikor Fischer úr lemondott, én alkalmasnak tartottam magam az elnöki pozícióra. A küldöttek is úgy gondolták, hogy én vagyok az alkalmas jelölt, és igyekszem ezt be is bizonyítani.

– Elismerések?

– Azokat szeretem – mondja Zsolt mosolyogva, és mutatja is sorra az irodájában méltó helyre kitett elismeréseket. – Az első a Pétermann Jakab-díj, ami életem legkedvesebb díja, mert azt helyben kaptam az önkormányzattól. A másik egy pikáns díj, méghozzá azért, mert a kamara konkurenciájától, a VOSZ-tól kaptam. Megtisztelő számomra, hogy érdemesnek tartottak erre az elismerésre. Aztán ott van az Atlétikai Club Bonyhádtól kapott oklevél, ami nagy büszkeség, jólesik a lelkemnek, hogy kaptunk egy ilyet. A negyediket a szekszárdi gyermekkórház támogatásáért kaptuk.

– Jövő?

– Foglalkoztat, miközben fontosabbnak tartom megélni a jelent. Mikor a Dalai Lámát megkérdezték, mi az ami meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt a választ adta: „Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.” Nekem ez az életfilozófiám, minden szavával egyetértek. Tehát érdekel a jövő, de csak abból a szempontból, hogy a szeretteim jövőjét bebiztosítsam, és egyébként itt a jelenben éljünk. Én most akarom élvezni az életet, nem tíz év múlva. Nem azért keresek pénzt, hogy tíz év múlva majd megvalósítsak belőle valamit. Azért keresek pénzt, hogy most elköltsem, most élvezzem, és most szerezzek élményeket belőle.

Támogató!

Hogy mit jelent az Atlétikai Club Bonyhád számára ez a fogalom? Azokat a segítőkész szervezeteket, embereket, akik lehetőségükhöz mérten segítik egyesületünk működését, hogy sportolóink a legjobbaktól tanulhassanak, és a lehető legjobb feltételek mellett készülhessenek versenyeikre, ott kihozva magukból a maximumot. Sportolóink és a klubvezetés ez utóbbival, a jó eredményekkel tudja meghálálni a támogatást.

Köszönjük dr. Beréti Zsoltnak és a MillFood Kft.-nek a bizalmat és a támogatást!