Két évvel ezelőtt igazoltak az Atlétikai Club Bonyhádhoz néhányan, akiket az amatőr-, hobbi-, utcai futó jelzőkkel illetnek. Nehéz a megfelelő kategóriába helyezni őket, mert mindhárom jelző lekicsinylően hangzik tevékenységükhöz képest. Ők ugyanis – munka után – önként mennek futni hosszú-hosszú kilométereket nap mint nap, dolgoznak a másodpercek lefaragásán, és bizony rendre bizonyítanak is versenyeken, ahol főleg saját időrekordjukkal harcolva gyakran dobogóra is állhatnak. Ezen kis csapat egyik tagja Nagy Viktor, aki újabb, immár nemzetközi sikert is felmutathat. De ne szaladjunk ennyire előre…

– Iskolás korodban kezdtél sportolni?

– A sulis éveim alatt túlsúllyal küzdöttem, ami közel 100 kg volt. Ekkor indult a diétázgatás meg szobabiciklizés. Aztán beneveztem a siófoki félmaratonra úgy, hogy még semmit nem készültem rá. Megvolt a nemes célkitűzés, és volt fél év a versenyig. 2015-öt írtunk ekkor, már 20 éves voltam. Lényegében itt indult minden.

– Sikerült telesítened azt a versenyt?

– Az első félmaratonom borzalmas volt. Azt hittem, sose érek célba, 2 óra 10 perc lett az eredményem. Viszont megtetszett a versenyzés meg maga a közeg, így elhatároztam, hogy többet edzek és évről-évre javítani fogok az időmön. Azóta kisebb nagyobb megszakításokkal, de toltam az edzéseket magamtól.

– Ráadásul edző, segítő nélkül?

– 2018-ban kerestem meg a szekszárdiak edzőjét, Szőke Gergőt, akivel évekig együtt dolgoztunk azon, hogy jobb legyek. (Egyébként ő az edzője a jelenleg legjobb magyar maratonfutónak, Szemerei Leventének.) Azóta volt pár edzőváltásom, miközben évről-évre sikerült lejjebb faragnom egyes távokon az időeredményeimet, és ezzel párhuzamosan előrébb rangsorolódni a mezőnyben.

– És az előző hétvégén már nemzetközi porondon is jól teljesítettél!

– Szerettem volna itt év elején futni egy hitelesített félmaratoni pályán, amire pont alkalmas volt ez a horvátországi verseny. Jó mezőny gyűlt össze, hiszen itt elég vastagon díjazzák a legjobbakat. Az elején a verseny meg az idegen környezet heve elvitt sajnos, és megindultam az élbollyal egy olyan iramban, ami számomra gyors volt. Hamar be kellett látnom, hogy ez még egy kicsit sok… Két-három km környékén viszont rámfutott egy olyan horvát versenyző, aki azt az iramot diktálta, mint én. Így gyakorlatilag végig vele „utaztam”, ami sokat jelentett. Sikerült végül 1:16:43-as egyéni csúcsot futnom, ami most egy 7. helyre volt elegendő. Továbbra is célom, hogy időről-időre fejlődjek és jobb legyek egyes távokon.

– Mivel tudnál másokat motiválni, bíztatni, hogy érdemes elkezdeni a futást, az aktív mozgást?

– Kezdetben a gyorsgyaloglás jobb választás, mint egyből nekiállni tolni a futást. Tipikus hiba, hogy valaki totál kezdőként megindul futni, 400 méter után levegőért kapkod, majd megáll és örökre abbahagyja… Tehát gyaloglással érdemes kezdeni, utána ebbe belecsempészni kocogásokat, és így tovább, míg bírni fogjuk a folyamatos futást. Ódákat lehetne zengeni ilyen témákról egyébként, és általában elméletben mindenki tudja, mit hogyan kéne… Ha valakinek felnőtt korára is van egy elég jó keringésrendszere, ami mondjuk a futásból származik, akkor az élet több területén is hatékonyabban tud működni és több erőpróbán tud tisztesen helyt állni.

Kedves Viktor! Örülünk, hogy az AC Bonyhádot erősíted. Gratulálunk a Horvátországban elért új egyéni csúcsodhoz, és további sportsikereket kívánunk!

Hajrá Viktor, hajrá bonyhádi atlétika!