Böndör Márton rúdugró átigazolási megállapodását írta alá 2024. január 31-én Kirchné Máté Réka, az átadó Atlétikai Club Bonyhád, illetve Borkai Zsolt, az átvevő Győri Atlétikai Club elnöke.

Böndör Márton 2014-ben, 12 éves korában lett a bonyhádi klub sportolója, 2016-ban és 2023-ban a nemzeti válogatottban szerepelve szerzett dicsőséget az egyesületnek. Legkiemelkedőbb eredményei: 2017-ben a serdülő rúdugró fiúcsapattal országos szabadtéri bajnokságot nyert. A 2020. évi Junior és Utánpótlás Országos Bajnokság junior kategóriájában aranyérmes lett 501 cm-es eredménnyel. 2021-ben az U20-as korosztály országos bajnoka 500 cm-es ugrással. 2023-ban 512 cm-es egyéni csúccsal fedett pályás magyar bajnok, 510 cm-rel az Atlétikai Magyar Bajnokság aranyérmese, a klub első szabadtéri országos bajnoka. Jelenlegi egyéni rekordja 530 cm, amit tavaly júniusban ért el Ausztriában, ezzel bebiztosítva helyét az U23-as finnországi Atlétikai Európa-bajnokságon.

Marci felkészülését, fejlődését a kezdetekben Scheidler Géza irányította, illetve az orosz mesteredző, Borisz Volkov is segítette tanácsaival. Az utóbbi egy évben edzőként bátyja, Böndör Dániel állt mellé – aki maga is az AC Bonyhád rúdugrója volt: 2015-ben ifjúsági országos bajnok, 2017-ben Magyarország Fedett Pályás Atlétikai Bajnokságán juniorként 480 cm-es eredménnyel felnőtt országos bajnoki címet szerzett, 2017-ben az Olaszországban megrendezett U20-as, 2019-ben pedig a svédországi U23-as Európa-bajnokságon vett részt.

Az idősebb Böndör-fiú – immár hivatalos edzői végzettséggel – trénernek szerződött a győri klubhoz, és mivel a testvérek közös munkája kiemelkedő eredményeket hozott, ezt folytatni szeretnék, immár Győrben.

Az Atlétikai Club Bonyhád egy utánpótlás-nevelő egyesület, ahonnan a középiskola befejezését követően a legtöbben, akik folytatni kívánják sportolói karrierjüket, a továbbtanulásukhoz, illetve a munkavállalásukhoz közelebbi kluboknál folytatják edzéseiket, vagy épp oda is igazolnak.

Örülünk, hogy kisvárosi klubként, a gimnáziummal közösen sikerült megadni az alapokat, biztosítani a fejlődéshez a technikai, létesítményi feltételeket a Böndör testvéreknek. Köszönjük, hogy szép eredményekkel gazdagították egyesületünket, és további sikereket kívánunk a fiúknak! – akiket megkérdeztünk, szeretnének-e ők is írni pár elköszönő gondolatot.

Íme elsőként Dani szavai:

Kedves bonyhádi Atléta Család!

Köszönettel tartozom edzőimnek, testnevelőmnek, a bonyhádi versenybíróknak, szenior atlétáknak és a klubot körülvevő embereknek, hogy kinyitották számomra az atlétika világának kapuját! A fentebb felsorolt eredmények és az engem körülvevő személyek mind-mind abban erősítettek meg engem, hogy az atlétikában és a rúdugrásban fogom tudni magamat kiteljesíteni. Enélkül ma már nem tudnám elképzelni az életemet. Az itt kapott értékeket, tanácsokat az egész életemen keresztül magammal fogom vinni!

Mindig örömmel fogok Bonyhádra visszatérni, hiszen aki egyszer bonyhádi atléta volt, az legbelül örökké az is marad!

Bízom benne, hogy a bonyhádi atlétika legsikeresebb évei még csak ezután jönnek! Sok sikert és kitartást kívánok a most ott dolgozóknak!

A pályán találkozunk!

Böndör Dániel

És íme Marci szavai:

Kedves bonyhádiak!

Szeretném megköszönni a már gimnazista éveim előtt kezdődött, sokéves odaadó támogatást mind testnevelőmnek, Csábrák Jánosnak, mind edzőmnek, Scheidler Gézának és minden versenybírónak, minden bonyhádinak, aki elindított ezen a pályán. Köszönöm továbbá, hogy szorgalomra és alázatra tanítottak, ezek felbecsülhetetlen értékek az életben.

A hosszú út során volt alkalmam a klubot válogatottként egyéniben és nem utolsósorban csapatban is képviselni. Nagyon büszke vagyok, hogy többször is felvehettem a címeres mezt bonyhádi atlétaként, ez mindannyiunk érdeme és közös sikere.

További sok sikert kívánok mind az atlétáknak, mind az edzőiknek!

Végül, de nem utolsó sorban: köszönöm ezeket a szép éveket, remélem sikerült maradandót alkotni. Azt kívánom, ezeket az eredményeket valaki szárnyalja majd túl!

FOREVER GIMI SÜN!

Böndör Márton

Hajrá Fiúk! És hajrá bonyhádi atlétika!