Idén harmadik éve, hogy megrendezésre került az Atlétikai Club Bonyhád napközis sporttábora – melyről Hornok Enikő edző számol be:
Ebben az évben 40 gyerekkel vágtunk bele a sportok királynőjét népszerűsítő és központba helyező sporttábornak. Az irányító stábot Gergely Gréta és Bordás Diána tanárnők, valamint ballagott atlétánk, Réz Réka erősítették.
A táborban részt vettek egészen kicsi, kezdő atlétapalánták és nagyobb diákok is, akik már gyakorlottabbak a sportág terén. A korosztályok mégis nagyon jól kiegészítették egymást, és igazán jó közösség alakult ki. Három korosztályos csoportban dolgoztunk a gyerekekkel. Az 5 nap alatt megismerkedhettek az atlétika mindhárom szakágával, futással, dobással és ugrással egyaránt. Kipróbálhatták a gerelyhajítást, súlylökést, távolugrást, magasugrást, rúdugrást, a váltófutást, a sprint és a hosszú futószámokat is. Persze mindezt játékosan, sok-sok kreatív feladattal. A gyerekek kitartóan és lelkesen vetették bele magukat a mozgásba, ami kitartott a hét végéig. Persze az izomláz is végigkísérte a napjaikat…
Az aktív, fárasztó edzéseket, a sok sportos játékot csütörtökön strandolással igyekeztünk ellensúlyozni, mely felfrissülést jelentett mindenkinek. A változatos foglalkozásoknak, edzéseknek és a szuper társaságnak köszönhetően az 5 nap villámgyorsan elrepült, ami kedves emlékeket hagyott bennünk, és remélem a gyerekekben is. Nagyon sok tehetséges fiatalra bukkantunk, ami külön öröm számunkra és reméljük, hogy sokukkal találkozunk szeptembertől az edzéseinken. Köszönjük a Gimnáziumnak és a Sportcentrumnak, hogy biztosították táborunknak a remek helyszíneket!
A táborban készült fotókból egy kiadós válogatás itt tekinthető meg:
https://drive.google.com/drive/folders/1KNLhpILEFMSPB_mzZHJW6etyjOCF0njy?usp=sharing