A Nyíregyházán megrendezett 49. Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokságon Böndör Márton, az Atlétikai Club Bonyhád rúdugrója nem talált legyőzőre, vagyis magyar bajnok lett, 512 cm-es remek egyéni csúccsal!

– Kedves Marci! Először is gratulálok ehhez a szuper eredményhez! – indítom a telefonos beszélgetésünket. – Hogyan készültél erre a versenyre?

– Pesten a Syma csarnokban edzek, december óta elsősorban a bátyám, Dani szakmai irányításával. Bonyhádi edzőm, Scheidler Géza összehozott a világhírű amerikai edzővel, Loren Seagrave-vel. /Loren több mint 50 atlétát segített olimpiai vagy világbajnoki éremhez, és sporttudományi szakemberként is elismert. Hazánkban a Kiemelt Atlétikai Programban részt vevő sportolóknak a gyorsaságfejlesztési szaktanácsadója. – a Szerk./ Lorennel 3 alkalommal edzettem, a futótechnikámat és a gyorsaságomat fejlesztette. A heti felkészülésem úgy állt össze, hogy szerdán és pénteken Danival ugrottam, csütörtökönként Lorennel edzettem, hétfő-kedden pedig – ha Dani nem ért rá, akkor – egyedül tréningeztem. Olyankor többnyire kondiztam vagy futottam.

– Az edzéseken benned volt az 512 cm-es magasság?

Marci kicsit elgondolkodik, majd mosollyal a hangjában kijelenti: – Nem. Amikor hosszú nekifutásból indultam, akkor többnyire nem léc, csak gumi jelezte a magasságot. 520 cm-en is volt már a gumi edzésen, de ilyen jó ugrásaim, mint most a bajnokságon, még nem voltak szerintem. De azt szokták mondani, hogy versenyen kell nagyot ugrani – nevet fel Marci. – Vagyis a formaidőzítés abszolút jó volt.

– Ez abból is látszik, hogy egy héttel korábban, a MASZ fedettpályás versenyén 480 cm-rel nyertél, a következő választott magasságot, az 500 cm-et nem sikerült átvinned.

– Azon a versenyen futottam egy 60 métert is, így kicsit már le voltam fáradva a rúdugrásra. Viszont jó, hogy 60-on is van már egy mért időm, 7.28. Aminek örültem, hogy ott már azzal a rúddal tudtam ugrani, amivel most hétvégén ugrottam az egyénit is. Vagyis rávezetésnek nagyon jó volt az a verseny, és most a magyar bajnokságon már magabiztosan tudtam átfogni a rudat.

– Milyen téren érzel fejlődést az utóbbi időszakot tekintve?

– A bemelegítés minőségében fejlődtem legtöbbet a szezonban: most már egyáltalán nem szenvedek attól, hogy csak számos rövidebb ugrás után tudok hátramenni hosszú nekifutásra. Már nagyon gyorsan, akár 3-4 ugrásból is be tudnék melegíteni, ami abszolút jó szám ahhoz képest, hogy eddig szinte mindig én ugrottam a legtöbbet bemelegítéskor, mert nem jött ki jól a lépés. Volt, hogy edzésen szisztematikusan ezt gyakoroltuk, hogy kevés ugrásból kell jót összehozni.

– Hogyan ébredtél a magyar bajnokság reggelén?

– Úgy indult, mint egy átlagos reggel, ami után versenyeztem. Az jó volt, hogy Nyíregyházán aludtunk Danival, így ki tudtam pihenni magam. Szép kényelmesen összekészülődtünk. Mikor kiértünk a pályára és elkapott a hangulat, akkor kezdtem el csak izgulni, szokásomhoz híven. A nyíregyházi pályának van egy sajnálatos sajátossága, hogy a melegítés kissé nehézkes bent, mert kicsi a futófolyosó. De egyébként a verseny nagyon jó volt. 380-on volt a kezdőmagasság, így nem kellett olyan sokat várnom, mint a Symában, itt kb. másfél óra múlva már ugrottam is.

– A várakozási idő alatt mit csinálsz? Figyeled a vetélytársak ugrásait?

– Semmiképp. Hogy sikeres-e egy ugrás, azt úgyis hallom a reakciókból. A melegítés után, amíg nem szállok be a versenybe, addig az edzővel szoktam beszélgetni, lefekszem hengerezni, nyújtok még egy kicsit. Igazából próbálok minél több mindent kizárni és relaxálni.

– A 460-as magasságon szálltál be a versenybe, ezt, majd a 480-at és a 490-et is elsőre átugrottad. Itt már nem volt a versenyben ellenfeled, vagyis már te dönthettél arról, milyen léptekben emelteted a lécet.

– Az egyéni csúcsom 502 cm volt, ezen folytattam. Ez másodikra sikerült. Rátettünk 10 cm-t, és elsőre megvolt az 512 is. Határtalanul örültem. Aztán 523-ra szerettem volna rakatni a lécet, hogy ha beesik egy jó ugrás, akkor már Dani előtt legyek 1 centivel – mondja mosollyal a hangjában. Marci bátyja, felkészítője, Böndör Dániel szintén rendelkezik egy magyar bajnoki címmel, és 522 cm-es eredménnyel. – Végül inkább 520-ra rakattuk a lécet, ami az U23-as Európa-bajnoki szint. Ezen a magasságon is volt 3 próbálkozásom, de egyelőre nem sikerült teljesítenem.

– Számítottál ilyen remek eredményre?

– A verseny előtt titkoltam, de így utólag már elmondhatom: úgy mentem el Nyíregyházára, hogy 510-et szeretnék ugrani. És nagyon örülök, hogy sikerült.

– És mi veled együtt örülünk. Milyen a bátyáddal, Danival edzeni?

– A diplomatikus válaszom az, hogy: más – mindketten felnevetünk. – Ő sokkal szigorúbb a nevelőedzőimnél, Scheidler Gézánál és Borisz Volkovnál. Például a kondiedzéseket magamtól is motiváltan végzem, de ő még jobban hajt, mint én szoktam saját magamat. Én is tudom, ő is tudja, mi a cél, keményen dolgozom is érte, de ő még rátesz egy lapáttal. Mondjuk most meg is lett az eredménye. Jó lenne vele dolgozni a továbbiakban is, mert ő tudja a legjobban, hogy mi kell nekem, én pedig tudom, mit hogy kell mondanom, hogy megértse, mit akarok. Vagyis az összhang megvan. Dani a rúdugró pályafutása során rengeteg mindent megtanult és kitapasztalt, szakmai könyveket is olvas, folyamatosan képzi magát, és ebből a sok tudásanyagból segíteni tud nekem. Az ugrástechnikámban abszolút benne van még a közös munka, a sok ugrás Borisszal. Akkoriban a háttérmunka, a kondi és a gyorsaság volt az, ami kicsit háttérbe szorult. Ezek most többet fejlődtek Danival és Lorennel.

– Említetted, hogy mindketten tudjátok, mi a cél? Ez az EB-szereplés a júliusi finnországi kontinenstornán?

– Az EB egy olyan cél, amire nem szabad rágörcsölni, de azért nyilván szeretnék kijutni. Scheidler Géza bácsival beszéltem erről, és azt mondta, hogy ne nyomásként éljem ezt meg. Vagyis nem konkrét célként gondolunk az EB-re, az lenne az igazi, ha a versenyek során megtörténne, elérném a szintet. Most hétvégén sem voltam messze tőle, de ilyen a sport – mondja bölcsen mosolyogva. – A fedettpályás szezon most lezárult, májustól jönnek a szabadtéri versenyek meg a szuperligák. Július 3-ig lehet szintet ugrani az EB-re, addig még lesz jó pár verseny.

– Szüleitek mit szóltak az eredményedhez, a közös sikeretekhez?

– Ők mindig támogatnak bennünket. A tavalyi sportolói évem nem sikerült túl jól, főleg ezért is örültek az előrelépésnek. Én már itt képzelem el a jövőmet Budapesten, élvezem a nagyvárosi életet. Ebben a félévben végzek az edzőin, jelentkeztem mesterképzésre az ELTE-re meg a TF-re is. Most a szakdolgozatírás közepén vagyok, annak az eredménye is szempont a felvételihez. A rúdugrás és a távolugrás eredményei közötti összefüggést vizsgálom. Szalma László a konzulensem, aki azt mondta, ha jól sikerül, akkor esetleg a Magyar Edzők Lapjában is meg lehet jelentetni. Számomra ez is egy cél, nagy sikerélmény lenne. Úgyhogy most még egy utolsó hajrát bele kell tennem az egyetembe, és akkor remélem minden jól sikerül az idei évben.

Kedves Marci, kívánjuk, hogy érd el a céljaidat, és még sokáig figyelhessük szép ugrásaidat az atlétikapályákon!

Hajrá Marci, hajrá bonyhádi atlétika!

(Kirchné Máté Réka)