Az Atlétikai Club Bonyhád serdülő fiataljai február első hétvégéjét versenyzéssel indították. Első fedettpályás versenyük már az U16-os fedett pályás országos bajnokság volt Budapesten, egyből a mélyvízben kellett versenytapasztalatot és rutint szerezniük a fiatal atlétáknak.

Hornok Enikő edzőt kértük egy rövid beszámolóra:

A kétnapos versenyen kilenc sportolónk mérette meg magát, ügyességi és futószámokban egyaránt. A versenyek elején némi megszeppenés és megilletődés látszott rajtuk. Az izgulást azonban hamar felváltotta a bizonyítási vágy, ami a verseny nagyon jó hangulatának és egymás buzdításának volt köszönhető. Atlétáink az első versenyzések ellenére nagyon összeszedetten, okosan melegítettek és versenyeztek.

A hétvégi erőpróba elsődleges célja a versenyhelyzetek megszokása és a fejlődés volt. A kitűzött célokat abszolút teljesítették a fiatalok, akik rengeteg versenyrutint, sőt, emellé nagyon sok szép eredményt és egyéni csúcsot is gyűjtöttek!

Motiváció és lendület az edzésekhez, valamint új célok kitűzése bőven kijutott mindenkinek!

Eredmények, fiúk:

60 m: Sántha Balázs 8.98 mp

800 m: Plózel Máté 15. hely 2:21.94; Hucker Olivér 19. hely 2:33.01

Magasugrás: Sántha Balázs 13. hely 1.50 m; Hucker Olivér 16. hely 1.40 m

Eredmények, lányok:

60 m: Ömböli Adél 8.89; Radóczy Lotti 9.58; Gyöngyösi Lili 9.63

60 m gát: Ömböli Adél 20. hely 10.21

800 m: Palkó Panna 2:48.64

Magasugrás: Győrfi Liza 11. hely 1.39 m; Radóczy Lotti 12. hely 1.31 m

Távolugrás: Győrfi Liza 28. hely 4.35 m

Súlylökés: Gyöngyösi Lili 19. hely 7.38 m

4×200 váltó: 14. hely 2:07.29

Gratulálunk sportolóinknak és felkészítőjüknek! Hajrá bonyhádi atlétika!