Augusztus 28-án rendezték meg Magyarország 2022. évi Szenior Atlétikai Bajnokságát Budapesten. Az Atlétikai Club Bonyhád színeiben Noé Attila állt rajthoz 1500 m-en, és az M40-es korosztályban második helyen végzett, 4:49,67-es eredménnyel. Megkértük Attilát egy kis összefoglalóra.

– Sajnos a munkám és egyéb elfoglaltságok miatt az augusztusi edzésmunka nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Az eredeti cél egy stabil 4.40-en belüli futás lett volna. A verseny előtt kb. egy héttel lebetegedtem, de szerencsére nem covid volt. A verseny napjára jobban éreztem magam, de a teljesítményem alapján valószínű mégsem voltam teljesen rendben. A versenyhelyszín ismerős volt, többször versenyeztem már az Ikarus pályán. A hangulatra sem volt panasz, sok lelkes szenior volt a pályán – bár én még a fiatal szeniorok, a 40-45 évesek közé tartozom.

20220904b

Az időjárás nem volt velem, a délutáni rajtban 33 fokot mutatott a hőmérő… A mezőnyben együtt futott több korosztály. Úgy terveztem, hogy óvatosabban kezdek, megnézem ki hogy helyezkedik, próbálok tapadni, és a végét jól megfutni. Ennek ellenére rögtön az élen voltam, senki nem akart menni, így én diktáltam a tempót. 1100-ig vezettem, jól ment, végig a belső íven tudtam futni, egy 5 fős bolyban mentünk. Azt éreztem, hogy a betegség miatt elég nagy pulzussal futok, de az 1500 nem olyan hosszú táv, gondoltam bírni fogom. Egy körrel a vége előtt még az élen haladtam, az volt a fejemben, hogy 200-ig elviszem a bolyt, onnan hajrázok. Elég gyors szoktam lenni a távok végén. De pont egy körrel a vége előtt 2 sporttárs mást gondolt: jó nagy iramváltással elindultak. El tudtam velük menni, de az utolsó 150 méterre besavasodtam, nem bírtam a hajrát. A cél előtt még egy futó megelőzött, így a futamban 4. helyen értem be, korosztályos 2. helyre. A végére nagyon megviselt a meleg, elfáradtam. De így utólag azt mondom, ebben a futásban ennyi volt, nem vagyok csalódott.

Egyébként 1 órára rá 5000 méteren is rajthoz álltam, akkor már „csak” 32 fok volt. Egy biztonságos futást szerettem volna – tisztában voltam vele, hogy a körülmények miatt nem ezen a napon kell nagyon jó időt fussak. Olyan 3.40-3.45 körüli tempóval kezdtem, ami abszolút lassú. Kb. 3000 méternél ismét az egekben volt a pulzusom, nem esett jól a futás, így fel kellett adjam, ami rám egyáltalán nem jellemző… De helyes döntés volt. Összességében jól éreztem magam, bőven maradt az 1500-ban is.

Szeptemberben még egy céges pályaversenyen indulok, szintén 1500 méteren. Utána 1-2 hosszabb utcai futás következik, illetve majd jövőre jön a szenior fedettpálya, ahol mindenképpen szeretnék indulni.

Kedves Ati, gratulálunk a kitartásodhoz, további szép eredményeket, jó futásokat kívánunk!

20220904c