Az Atlétikai Club Bonyhád sportolójaként több futószámban is megdöntötte az egyesületi csúcsot, illetve ötben még ma is ő a rekorderünk: 800 és 1500 m-en, 2000 és 3000 m akadályon, valamint a listavezető 4×400-as váltó tagjaként. Ő Kocsis Kata, aki 3000 m akadályfutásban 2017-ben és 2019-ben is válogatott színekben képviselte egyesületünket.

   Kata a tanulmányai miatt ma Budapesten él, de gyakran jön haza a családjához, így személyesen beszélgethettünk az Atlétikai centrumban. Mert mikor Bonyhádon van, szívesen bejön ide.

   – Mikor és milyen sportággal kezdtél hajdanán?

   – Úszással kezdtem még ovis koromban, aztán másodikban kezdtem táncolni. De azokat nem igazán szerettem. Mindig ellógtam az úszásról atlétikaedzésre Schwarcz Kati nénihez és Völgyi Istvánhoz. Aztán amikor gimis lettem, bekerültem az AC csapatába, Csábrák Jánoshoz.

   – Az atlétikában mindig a futás érdekelt?

   – Igen, már gyerekkoromban is azt szerettem legjobban, mikor futni kellett, például két Árpád-kört (ezt a távot a bonyhádi gimnazisták jól ismerik – a szerk.). Mindenki más utálta, én viszont imádtam.

   – Egy hosszú, monoton futáson te fejben mit csinálsz?

   – Én nem érzem monotonnak a futást, mert szeretem. Néha elkalandoznak a gondolataim, de van amikor csak a futásra figyelek. Vagy elképzelem, hogy most egy verseny befutójában vagyok, és akkor jobban megy a lábam, mint ha csak simán futnék.

   – A versenyt előre lejátszod fejben? Esetleg látod magad a dobogón is, hogy milyen érzés lesz ott állni?

   – Ez változó. Annyira nem vagyok koncentrált a versenyeken, mint amennyire az kéne legyek. Lóci (Varga Lőrinc, Kata bonyhádi futótársa – a szerk.) például mindig mindent összerakott fejben, és mindenre egyből tudott reagálni. Én sajnos nem vagyok ennyire tudatos. Van hogy nem is emlékszem utólag, mi volt pontosan a versenyen. De azért próbálok koncentrált lenni, talán egyre jobban megy is.

   – Melyik a kedvenc távod?

   – Mostanában inkább hosszabbakra készülünk, már a 800 m is elég rövid volt idén. De akadt, amikor 400-ra és 800-ra is készültünk.

   – Az eredményeidet ismerve furán hangzik a 400 m tőled…

   – Nem is gondoltuk teljesen komolyan, hiszen a 400-asok nyilván gyorsabbak. Mikor 2020-ban jött a covid és itthon voltam, akkor találtam ki, hogy 400 meg 800-azzunk, és ez be is jött. Azóta nem is futottam olyan 800-at, mint akkor. A kedvencem egyébként az akadályfutás, mert ott mindig a következő akadályra kell koncentrálni és nem az jár a fejemben, hogy úristen, 3 ezer méter… És így hamarabb eltelik.

   – A hosszútávfutók közül szerintem kevesen mennek akadályra, mert az nagyon más.

   – A MASZ kifejezetten javasolja a magyar sportolóknak, hogy próbálják ki, mert nemzetközi szinten is kisebb a mezőny. Színesíti az edzéseket, de sokan nem bírják el fejben, vagy nem bírják az ízületeik, nem szeretik, mert hosszabb táv meg árok van…

   – A futás egy alapsportág, ezért sokan azt gondolják, hogy könnyű is és mindenkinek megy.

   – Én is ezt gondoltam. És minél jobban benne vagyok, annál inkább rájövök, hogy mennyi mindent nem tudok még benne. Most is, mikor új edzőhöz kerültem, úgy éreztem, hogy meg kell tanuljak futni, ugyanis rengeteg új gyakorlatot mutatott. Én meg csak néztem, hogy ugye azért nem vagyok reménytelen? Bele kellett rázódni.

   – Mennyit edzel?

   – Hetente szoktam kérni egy pihenőnapot, így hatot edzek. De jó lenne, ha lenne kapacitásom többre, mert akkor lehetne előrébb lépni. Ahova most kerültem, ott nem igazán voltak középtávfutók, bár azóta már jött pár. Sokszor az ugrók edzéselemeit is beépítjük az én edzéseimbe. Alapozáskor rengeteget szökdeltünk, emelkedőre fel is, és a konditeremben is rengeteg újdonság volt számomra. Kétszer ugyanazt a kondit még nem csináltam, az edzőm, Szász Bence mindig kitalált valami újat. Ahogy résztávokban is mindig mást talál ki.

   – Bence maga is aktív futó még. Hogy kerültél hozzá?

   – Sok viszontagság után… Mikor fölkerültem Pestre, volt szó róla, hogy a BEAC-ba igazolok, de végül bonyhádi atléta maradtam. Akkor egyedül edzettem, ami nagyon nehéz volt és nem is működött. Aztán elkerültem az Újpesthez, Zemen Jani bá kezdett el foglalkozni velem. Már szóba került az átigazolásom, de végül egy szakítás miatt nem maradtam ott. Akkor jött a covid, hazajöttem Bonyhádra és itthon edzettem. Annak a nyárnak a végén odamentem Kazi Tomihoz, akivel Lóci akkor már egy éve edzett, hogy csatlakozhatnék-e én is. Ott szerveződött egy kisebb csoport, de sajnos Tomi keveset tudott velünk foglalkozni, mert olimpiára készült. A fiúk le is morzsolódtak mellőlem, maradtam egyedül. Nem is sikerültek a versenyek annak ellenére, hogy sokat edzettem. Aztán szeptemberben megszólítottam a mostani edzőmet, Bencét, hogy járhatnék-e hozzá edzésre. Elővette a kis jegyzetfüzetét, hogy jó, akkor hányra tudsz jönni?

   – Az eredményeid pedig szépen javulnak.

   – Az alapozást már együtt csináltuk végig. Idén pedig a fedett pályás országos bajnokságon 3000 méteren harmadik, a mezei bajnokságon U23-ban második lettem. Nagyon örülök ezeknek az eredményeknek, főleg az országos 3. helynek, mert azt felnőttek között értem el.

   – Mi a következő cél?

   – Szeretnék rajthoz állni nemzetközi versenyeken is. A korosztályomban jó lenne részt venni az 5 ország viadalán. A World Continental Tournak bronzállomásai lesznek Magyarországon, ezeken is elindulnék szívesen. Meg a szokásosak: bajnokságok, szuperliga, csapatbajnokság. A Fradi most címvédőként indul, tavaly kimaradtam egy sérülés miatt, de idén már mindenképp ott akarok lenni.

   – Jó hallani, hogy látod a jövődet az atlétikában.

   – Én nagyon szeretem a sportágat és örülök, hogy ezt csinálhatom. Nekem minden lépés öröm. A Műszaki Egyetemre járok, villamosmérnöknek tanulok, de elég nehéz összeegyeztetni a sporttal. Úgyhogy most egyetemváltást tervezek, mert számomra elsődleges szempont, hogy a tanulás mellett legyen elég időm sportolni. Merthogy mindig a sporton kattog az agyam, hogyan lehetne jobban csinálni, jobb kompromisszumokat hozni. Az már alap, hogy edzésen mindent megcsinálok, amit kell, a legjobb tudásom szerint, de emellett pl. az étkezést is meg kell jól oldani. Vagy hogy itthon is legyek, de az összes edzésen is részt vegyek, miközben iskolába is járok… És akkor még nem beszéltem arról, hogy jó lenne néha pénzt is keresni. Hozzáteszem, nagy szerencsém van, mert a szüleim támogatnak – enélkül nem menne. Próbálok minél több időt itthon tölteni, mert ha sokáig nem jövök haza, akkor nagyon hiányzik a családom, akik feltöltenek.

   – Dolgozó felnőttként is szeretnél majd sportolni?

   – Mindenképp szeretném, hogy beleférjen. Ha mégis abbahagyom majd, akkor az azért legyen, hogy gyerekeket szüljek. Szeretném, hogy a sport mindig az életem része legyen. Most ha van egy kis szabadidőm, mindjárt a futás jut eszembe. Nagyon kitölti a mindennapjaimat.

   – Miként emlékszel az Atlétikai Club Bonyhádnál töltött éveidre?

   – Tizenkét évesen kerültem az AC-hoz, itt nőttem fel. Biztos nem volt egyszerű velem, nagyon rosszak voltunk, főleg Lócival ketten. Mindig kitaláltunk valamit… – és el is árul nekem pár „rosszaságot” Kata, de titoktartást fogadtam. – Nagyon hálás vagyok az itteni közegnek, mindig támogattak, és ez az otthon, ahova mindig vissza tudok jönni.

   – A bonyhádi atlétacsapatból megmaradtak a barátságok?

   – Néhány igen. Olyan hosszú ideig voltam itt, hogy én már több olyan csapattal, korosztállyal is edzettem, akik egymást nem is ismerik. Megmaradtak kapcsolatok a régi évekből is, és a mostaniakkal is jóban vagyok. Az utóbbi évben már nem itt edzettem, de amikor hazajövök, be szoktam jönni sportolni. A covid időszakban minden nap itt voltam, abban az évben jó eredményeim is voltak. Hozzáteszem, hogy már a környezet is feltölt, sőt gyorsabban regenerálódik egy-egy sérülésem itthon. Fizikailag és lelkileg is rendbe jövök, valahogy helyükre kerülnek a dolgok, ha Bonyhádon vagyok.

   – Azt mit jelent számodra, hogy máig ott vagy a gimis, az egyesületi csúcslistán, több számban is?

   – Jó érzés, de drukkolok, hogy legyen aki megdönti ezeket a rekordokat. Például a 2000 akadály eredményem nem túl erős, azt viszonylag könnyen meg lehetne dönteni. Az első csúcsom 3000 méteren volt, azt Hangya Adri már megdöntötte.

   – Hogyan foglalnád össze: mit jelent számodra az atlétika?

   – Ki tudok szakadni általa a mindennapi élet forgatagából. Pihentet és kikapcsol. Amikor futok, nem kell másra figyelnem, csak a futásra koncentrálok. Ha lent vagyok a pályán, az az idő csak az enyém, utána megújulok. Persze fizikailag el is fáradok, mégis pihentnek érzem magam. Elképzelni sem tudom, mit csinálnak azok az emberek a szabadidejükben, akik nem sportolnak – és látom, hogy komolyan elgondolkodik…

   Kedves Kata! Kívánom, hogy mindig adjon olyan nagy örömöt a sport, amilyen nagy örömmel te indulsz el futni minden egyes alkalommal!

(Kirchné Máté Réka – 2022. április 19.)