Városi Roland, az Atlétikai Club Bonyhád magasugrója, Scheidler Géza tanítványa remekül teljesített a Brnóban nemrég megrendezett cseh-lengyel-magyar-szlovák U18-as válogatott viadalon: 193 centiméterrel a negyedik helyen végzett.

    – Hogy lesz valaki kerettag egy ilyen versenyen?

    – Először a korosztályos ranglistán az első négybe kellett kerülni, majd az országos bajnokságon az első kettőbe. Végül az első két legjobb eredményt elért sportoló utazhatott. Ezen a megmérettetésen mindegyik szereplő nemzetből minden versenyszámban 2-2 lány és fiú vehetett részt. Tehát nyolcan küzdöttünk minden versenyszámban. Két busszal utaztunk Magyarországról, központi szakági edzőkkel.

    – Versenyeztél már külföldön?

    – Egyszer, 2019-ben voltam már egy ugyanilyen szervezésű versenyen, akkor Szlovéniában, Ptujban.

    – Milyen volt a brnói verseny hangulata?

    – Nagyon jó, mondhatjuk, hogy minden eddigi versenyemnél jobb. Végre olyan mezőnyben versenyezhettem, ahol nem én voltam a legjobb a korosztályomban, de nem is ugrott mindenki nagyobbat nálam. Egyszerűen a saját korosztályomban versenyezhettem egy jót, nem nyomasztott semmi, és húzóerőt jelentettek a többiek.

    – A verseny előtti pillanatok, a call room milyen volt?

    – Kicsit másképp működött. Ez egy nagy sportközpont volt, egy jó kis edzőpályával meg a főpályával. Az edzőpályán melegítettünk, és onnan már egyből vittek minket a főpályára versenyezni. Viszonylag hosszú úton vezettek be minket, de ez is teljesen jó volt szerintem.

    – Hol szálltál be a versenybe?

    – A kezdőmagasság 179 cm volt, és azon be is szálltam. Számomra pont jók voltak az emelések: 184, 189… Nem kezdtünk el 3 centizni, mint itthon, és ez nekem tetszett. Egyébként dombtetőn volt a pálya, és fülledt, párás meleg volt, ami alapjában véve megfelelt a versenyzéshez.

    – Végül 193 cm-rel zártál, a 197 most nem sikerült. Az egyéni csúcsod 195 cm. Jól látom, hogy azt egy ideje stabilan tudod teljesíteni?

    – A 190 cm van meg stabilan, a 195 mostanában kezd stabilizálódni. Brnóban a 197 cm-es magasságon mindhárom ugrást teljesítettem. Ha nem is jutottam át rajta, de már rá tudtam ugrani. Az előző versenyeimen csak ráfutottam és el se ugrottam, tartottam tőle, hiszen ez már magasabb, mint én. De most már lazán nekimentem és ez jó érzés volt. Az első ugrásomnál az volt a baj, hogy a lábamnak az élére léptem, és így nem befele, hanem kifele fordult a lábam. A második egy nagyon bíztató kísérlet volt. Éreztem, hogy megvan a magasság, fölötte is vagyok jóval, jó a mozgás is… aztán valahogy lefordult a léc. A harmadik ugrást pedig egyszerűen elrontottam. A második ugrás után csalódott voltam, hogy nem sikerült. A 197 cm-rel – új egyéni csúccsal – harmadik lettem volna. És mégiscsak közelebb lennék már a 2 méterhez.

    – Az a fránya 2 méter – utalok vissza februári beszélgetésünkre, amikor Roland ezt mondta: „A 2 méter egy álom, minden magasugrónak kitűzött cél. Hiszen aki teljesíti, bekerül a kétméteresek klubjába.”

    – Egyszer csak meglesz – mondja nevetve Roland.

    – Végül ki nyerte meg a nemzetközi viadalt?

    – Egy lengyel srác győzött 212 cm-rel. Ő volt egyedül kiemelkedő az egész mezőnyből, másfél fejjel magasabb volt mint én, meg jóval erősebb is.

    – Egy ilyen nemzetközi versenyen lehet tapasztalatot szerezni, ellesni technikát, titkokat?

    – Biztos, hogy tudok tanulni, tapasztalatot gyűjteni belőle. Most főként azt, hogy tudok versenyezni egy ilyen mezőnyben is, nem kell megijedni tőle. Úgy érzem, most sikerült átlépnem ezen a fejemben lévő gáton. Mikor először voltam ilyen versenyen, bennem volt a drukk, hogy minden országból a legjobbak jönnek… De most már teljesen másképp mentem oda. El tudtam végre engedni magam és lazán tudtam pályára lépni, mert már lezárultak a korosztályos versenyeink az OB-val. Brnóban már nem volt akkora tét. Az országoson bennem volt, hogy a ranglistán első vagyok, és meg kellene nyernem az OB-t, hogy kijussak a válogatottal. Vagyis volt rajtam egy kisebb stressz.

    – Idén elég sok viadalon vettél részt, ami növelhette a versenyrutinodat.

    – Így van. Idén elkezdtem versenyezni a felnőtt mezőnyben is. Ott nagyobb kezdőmagasságok vannak, mégis mindenhol be tudtam szállni és ez nagy lendületet adott. És azért is jó volt, mert tudott húzni a mezőny. Így több versenyem volt, mint a többieknek a korosztályomban. Az idei versenyszezonban lesz még egy Ligadöntőm szeptember végén, és talán még 1-2 kisebb verseny.

    – Az U18-as országos bajnokságot 191 cm-rel nyerted.

    – Volt bennem egy kis hiányérzet, mert nem ilyen eredménnyel akartam megnyerni. Ezen az OB-n igazából nem a mezőnyömmel versenyeztem, hanem inkább magammal, és a magasságokat akartam legyőzni.

    – A 2 méter legyőzését mikorra tűzted ki?

    – Igazából idénre. Még lehet, hogy összejön, mert az idei versenyekre már nem kell úgy rástresszelnem, nem nyomaszt, hogy mindenképpen nyernem kéne. Most már csak úgy szabadon ugorhatok – mondja mosolyogva Roland. – Aztán ha idén mégsem jön össze a 2 méter, akkor télen mindenképp meg akarom ugrani.

    – Edzésen már megvan?

    – Ott nem ugrunk ilyen magasságra. Edzésen inkább az alapokat tettük-tesszük le, hogy a nekifutásom jó legyen, és az egyéb hibáimat is kijavítsuk.

    Kedves Roland! Drukkolunk Neked, a nekifutásnál halljad mindig, ahogy ütemes tapssal segítünk, hogy legyőzd a 2 métert. Gratulálunk az eredményeidhez! Hajrá Roland, hajrá bonyhádi atlétika!

Kirchné Máté Réka