Az Atlétikai Club Bonyhád napközis sporttáborát július második és harmadik hetében rendeztük meg, Hornok Enikő és Böndör Dániel vezetésével. Enikőt kértük egy kis összegzésre, melyet most olvashatnak:

Nagyon nagy örömet jelentett, hogy a rövid jelentkezési határidő ellenére is hamar akadtak lelkes jelentkezők, aminek köszönhetően szépszámú turnusokat tudtunk indítani.

A két hét táborról két szó jut elsőként eszembe: tartalmas és mozgalmas. Minden napot igyekeztünk úgy felépíteni, hogy az emlékezetes és élményekkel teli legyen. Fontos volt számunkra, hogy a gyerekek minél többet tanuljanak az atlétikáról és közben erősítsük bennük a sport szeretetét. Így természetesen a mozgásé volt a főszerep!

A gyerekek belekóstolhattak az atlétika valamennyi területébe, futásokba és ügyességi számokba egyaránt. Játékosan és versenyszerűen is megmérethették magukat. A torna és labdajátékokon kívül küzdőjátékokra is jutott idő, de az abszolút sláger a számháború volt! A nagy melegben és a sok mozgás után mindenkinek nagyon jólesett a vidám fürdőzés a bonyhádi strandon.

Az első hét táborozóinak olyan szerencséjük volt, hogy részt vehettek a „Kölyökből atléta” program keretében a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, melyen csapatban versenyeztek és bemutatták az odalátogatóknak a kölyökatlétika sokszínűségét. Ráadásul a bemutató verseny után lehetőség adódott a világsztároktól hemzsegő mezőnyök versenyeit végignézni és szurkolni a kedvenceknek! Hosszú és fárasztó nap volt, de a csillogó szemekből sugárzott, hogy ezt senki sem bánta!

Nagyon jó hangulatú, mozgalmas két hetes tábort tudhat az egyesület maga mögött, aminek szilárd alapot adott a lelkes, aktív, mindenre nyitott gyereksereg. Az ő energiájuk és töretlen érdeklődésük biztosította, hogy kifogástalan hangulatban teljenek a foglalkozások és az edzések két héten keresztül. A társaság mindegyik héten rövid idő alatt igazi csapattá kovácsolódott, öröm volt velük a munka, az együttlét! Nagyszerű segítőink nélkül persze elképzelhetetlen lett volna a tábor sikere, munkájukat ezúton is köszönöm! Az biztos, hogy ez a két hét minden résztvevő számára igazi kaland volt! Reméljük, hogy az idei nyár csak a kezdet, és jövőre hasonló vagy még jobb, élményekben gazdag nyári programot tudunk biztosítani a gyerekeknek!

Fotók az első heti táborozókról:

https://drive.google.com/drive/folders/144oWQwTdObcv3_Wm58ypZjO_7PMkr199?usp=sharing

Fotók a budapesti „Kölyökből atléta” versenyről:

https://drive.google.com/drive/folders/1ti84eq2FgxJzYo_Mzy3oZNOuk6i7fDQP?usp=sharing

Fotók a második heti táborozókról:

https://drive.google.com/drive/folders/1J7I6hLlifiwfntohJnrPd3PyGQMN_DNH?usp=sharing