A debreceni Gyulai István Atlétikai Stadion adott otthont a 126. Atlétikai Magyar Bajnokságnak, ahol az AC Bonyhád 6 versenyzője állhatott rajthoz, miután teljesítették a kvalifikációs szintet. A verseny komoly kategóriával bír a nemzetközi ranglistapontok tekintetében is, így a hazai mezőny a legjobb formájával készült az erőpróbára.

A bonyhádi versenyzők közül Böndör Mártonnak sikerült feljutni a dobogó harmadik fokára rúdugrásban, őt követte a negyedik helyen Scheidler Dávid. Mindketten 460 cm-es magasságot ugrottak át, Marcinak kedvezőbb volt a kísérletszáma. Érdekesség, hogy fedett pályán épp fordítva állhattak a dobogóra, akkor is azonos eredménnyel (490 cm).

Kling Réka súlylökésben és diszkoszvetésben is rajthoz állt az erősnek mondható hazai mezőnyben. Fő versenyszámában, a súlylökésben – melyben most az U20-as EB-re készül – 5. helyezést ért el 13,23 cm-rel, 17 cm-rel elmaradva egyéni csúcsától. Diszkoszvetésben 6. helyen végzett, igaz itt a verseny közben érkezett eső csak 3 értékelhető dobást tett lehetővé.

Mindössze 3 cm-en múlott a távolugró Szabó Máté döntőbe kerülése, így 661 cm-es ugrása a 9. helyre lett elegendő.

Jól teljesítettek magasugróink a szintén erősnek mondható mezőnyben. Idei legjobbját megismételve, 195 cm-rel Matos Dániel a 12. helyezésig jutott, míg a mezőny legfiatalabbjaként  Városi Roland beállítva egyéni csúcsát, 190 cm-rel a 14. helyen zárta a versenyt.

Nagy bánatunkra Balogh Péter gátfutónk makacs lábfej fájdalma miatt nem tudott rajthoz állni. A tényleg nemzetközi viszonylatban is erősnek tartott mezőnyben tovább javíthatta volna egyéni csúcsát, mely akár az U23-as EB-ig vihette volna. Sajnos ezt most el kellett engedni, amit Peti igazi sportemberhez méltóan fogadott el.

Egyesületünk életében mindig nagy öröm, mikor a hazai mezőny legjobbjai közé sikerül bejutnia egy-egy versenyzőnknek, és külön dicsőség, ha ennyi szakágban teszik ezt! Az AC Bonyhád neve így a kétnapos verseny alatt folyamatosan elhangzott a helyi műsorközlő által, ami tovább erősítette egyesületünk elismertségét.

Gratulálunk sportolóinknak és edzőjüknek, Scheidler Gézának!