Braun Martin az Atlétikai Club Bonyhád magasugrója. Sőt, ha úgy írnám, hogy magas ugrója, akkor is igazat mondanék a 187 cm-es fiatalemberről. Szeme előtt a 2 méteres magasság lebeg, és hogy még gimnazistaként átjusson felette.

    – Sportolni óvodás koromban kezdtem. Először fociztam, ami nem igazán ment. Aztán 8 évig úsztam, ebből 6 évig versenyszerűen. Ma már nagyon ritkán úszok, inkább csak a nyaralásokon, mert egyébként nincs rá idő.

    – Mikor jött be az életedbe az atlétika?

    – Második osztályos koromban. Édesanyám úgy döntött, hogy megfelelő sportág lesz számomra az atlétika, és egyből be is íratott. Hát minden kezdet nehéz, nem is szerettem az elején. Utána viszont belejöttem.

    – Tippelek, hogy melyik részét nem szeretted. A futást?

    – Főként – vágja rá. – De az jó volt, hogy akkor még, az általános iskolában rövidebbek voltak az edzések, amolyan „lehetőleg próbáljunk ki mindent” féle foglalkozások voltak. Aztán hatodikban abbahagytam az atlétikát egy pár évre. A középiskolát a szekszárdi I. Bélában kezdtem. Ott csak néha voltak versenyek, ahova beneveztek engem magasat ugrani, és azok jól sikerültek. De különösebb edzések nem voltak. Aztán tavaly novemberben átjöttem a bonyhádi gimibe, és egy kedves volt osztálytársam bemutatott az edzőjének. Onnantól kezdve nem volt visszaút, megkezdődtek a magasugró edzéseim. Eleinte nagyon nehéz volt, merthogy 2-3 évig teljesen kihagytam a sportot, és újra bele kellett jönnöm.

    – Meddig jutottál mára?

    – Az egyéni csúcsom 185 cm. Nagyon remélem, hogy a jövő évi érettségiig meglesz a 2 méter.

    – Magaddal vagy másokkal versenyzel?

    – Is-is – mondja egy kis gondolkodás után. – Bár főként inkább másokkal. A versenyek előtt kitűzök magamnak egy magasságot, és eldöntöm, hogy azt meg tudom csinálni. Általában ez meg is lesz. Ha ennél följebb teljesítek, akkor meg örülök, hogy erre is képes voltam. De főként a bizonyítás hajt, hogy én is tudok valamit.

    – Milyen típusú versenyező vagy, szoktál-e stresszelni?

    – Egyáltalán nem. Hajdan az úszóversenyeken is lazán felálltam a rajtkőre, minden izgalom nélkül, míg a mellettem lévő úszók szétizgulták magukat. Többnyire én nyertem. És most a magasugrásnál sem izgulok.

Braun Martin IMG_1519

    – Az élet más területein is nyugodt ember vagy?

    – Ha egy interjúban kell beszélnem, akkor azért elég ideges tudok lenni – mondja nevetve.

    – Itt a bonyhádi egyesületben több eredményes magasugró is van. Ez segítség számodra?

    – Igen. Hiszen látom rajtuk is hogy fejlődnek, és ez bíztat engem, hogy akkor nekem is menni fog.

    – A szabadidődben mit szeretsz csinálni?

    – Kevés a szabadidőm, olyankor főként alszom. Vagy játszom a számítógépen, mint minden srác szerintem.

    – A húgodtól megtudtuk, hogy ő imád énekelni és zenét hallgatni. Te hogy vagy ezzel?

    – Szeretek énekelni, bár nem tudok. Viszont zenét hallgatni nagyon szeretek, bármilyen stílusban.

    – Azt mondtad, nem szeretsz futni. Akkor nálad nem fordulhat elő, hogy „most futok egyet és közben hallgatok valamilyen jó zenét”?

    – Nem, nem igazán – nevet fel Martin. – Még mindig nem jött meg a kedvem a futáshoz.

    – Terveid, célkitűzéseid?

    – A sportban az, hogy kihozzam magamból a legtöbbet, elérjem a maximális szintemet. A tanulás terén az orvosira gyúrok, amihez sok pont kell. Szóval igazából tanulásra megy el a szabadidőm nagy része. Biológia-kémia tagozaton vagyok, nem könnyű. Gondolkodtam azon, hogy általános orvos vagy esetleg sebész legyek inkább, de még bármi lehet a végleges döntésig.

    – Hogy találtad ki magadnak ezt a szép hivatást?

    – Nagyapám orvos, és megkedveltette velem a munkáját.

    – Azt már tudom, hogy többen is sportolnak a családotokban. Számodra példaadó volt például, amikor láttad apukádat futni?

    – Szerintem segített abban, hogy én is elkezdjek edzeni. Mégse én legyek az egyedüli otthon, aki nem csinál semmit.

    – És a bonyhádi atlétikaedzésre már te hoztad el a húgodat.

    – Ez érdekes sztori volt. Engem ugye bemutatott a volt osztálytársam az edzőnek. Kb. két hétre rá Panna benézett egy versenyünkre, és én bemutattam az edzőnknek, hogy ő itt a húgom, ide szeretne majd járni, és amúgy ő is magasugró. Innen kezdve neki sem volt visszaút, megalapoztam a jövőjét – nevetnek össze, hiszen beszélgetésünk során végig ott ül Panna is a háttérben.

    – Melyik volt az eddigi kedvenc versenyed?

    – Még nyolcadikos koromban volt egy diákolimpia. Mint mondtam, akkor igazából már két éve nem edzettem, így senkinek fogalma nem volt arról a mezőnyben, hogy ki vagyok. Testnevelés órán szólt a tanárom, hogy lesz ez a verseny és részt kéne vennem. Odamentem tornacuccban és sportcipőben, a többiek profi sportruhában, szögessel. És megnyertem azt a diákolimpiát 165 cm-t ugorva, az lett akkor az új iskolarekord. És ha jól tudom, az a jelenlegi Szekszárd városi rekord is a nyolcadikosoknál.

    – A szabadtéri vagy a fedett pályás versenyeket kedveled jobban?

    – Szeretem a beltéri versenyeket, merthogy nem fúj a szél, ami kint nagyon szokott engem zavarni. Meg talán beltéri versenyeken kevesebben is vagyunk.

    – Szoktad figyelni mások ugrását?

    – Versenyen igen, mert lehet belőle tanulni, de az interneten nem szoktam követni sportolókat. Inkább saját magamon próbálom észrevenni a hibákat és azokat javítani. Világklasszisoknál is inkább csak azt figyelem, hogy „ó, ezt hogy vitte át?”

    – Felnőttként szeretnél majd sportolni?

    – Igen, szeretnék, bár nem biztos, hogy az a magasugrás lesz. Viszont a falmászást vagy valami ahhoz hasonló, extrémebb sportot nagyon szívesen kipróbálnék.

    – Tizenhét évesen növésben vagy még?

    – November óta nőttem 2-3 cm-t, most 187 vagyok. Szerintem még biztosan fogok nőni. Talán ez is segíthet a nagyobb magasságok elérésében.

    – Az edzésmunkából mit szeretsz a legjobban csinálni?

    – Főként a magasugró technikázást, ugyanis ezen a téren még nagyon szeretnék fejlődni.

    – Hogy érzed magad az AC Bonyhádnál?

    – Jó a csapat, szerintem mindenkivel jóban vagyok. Mindenki normális, úgy a maga módján – felharsan a nevetés, ugyanis beszélgetésünk közben megérkeztek még páran az edzésre.

    – Ha szeretsz számítógépezni, akkor neked az online oktatás is bejön?

    – Nem, annyira nem. Sokkal szívesebben lennék a tanteremben órán. Most otthon ülünk a számítógép előtt, és amikor tanulni kéne, ott vannak előttem a játékok is, a csábítás.

    – Mennyire vagy közösségi ember?

    – Nem igazán. Sokkal inkább szeretek otthon lenni, egyedül, csöndben, és ne zavarjon senki. De azért szeretek társaságban is lenni – mondja mosolyogva.

    Kedves Martin! Kívánjuk, hogy a technikád csiszolásával mielőbb érd el a 2 méteres rekordot, és hogy találj elegendő időt a tanulásra is, az orvosi pálya eléréséhez.

    Hajrá Martin, hajrá bonyhádi atlétika!

(2021. április 26. – Kirchné Máté Réka)

Braun Martin MR1D1561