Braun Marianna Zita – vagy ahogy mindenki szólítja: Panna – most jelentkezett a bonyhádi Petőfi gimibe, a felvételi eredményére még vár. Viszont már jól ismeri az intézményt, főleg a sportpályáit, hiszen az AC Bonyhád igazolt magasugrója.

    – A szekszárdi Gyakorló Általános Iskolába járok. A szüleim még egészen kicsi koromban elváltak, így heti váltásban hol anyukámnál vagyunk Bonyhádon, hol apukámnál Szekszárdon. Az itteni gimit részben a sport miatt választottam, és a matek-fizika tagozatra szeretnék bekerülni. Nagyon szeretek rajzolni, és az álmom, hogy építészmérnök legyek.

    – Mióta jársz Bonyhádra edzeni?

    – Nagyjából egy éve, de hivatalosan csak pár hónapja vagyok az AC sportolója. A testvérem már korábban átigazolt ide. Ő mutatott be Ferenczi Imre bácsinak, az akkori edzőjének, aki látott bennem fantáziát, úgyhogy azóta ide járok. Előtte a Szekszárdi Sportközpontnál sportoltam.

    – Mióta atletizálsz?

    – Hatodikos korom óta. Előtte már több sportágat is kipróbáltam, de valahogy egyik sem állt hozzám közel. Mikor felső tagozatba kerültem, Gaál László lett a testnevelőnk, aki úgy látta, hogy érdemes lenne kipróbálnom az atlétikát. És most itt vagyok – mondja mosolyogva Panna.

Braun Panna IMG_1499

    – És mindjárt magasugrással kezdtél?

    – Testnevelés órán próbálgattuk az ugrásokat, és Laci bácsi úgy látta, hogy a magasugrás jól menne nekem. Ezért azt gyakoroltam és jelenleg az áll hozzám a legközelebb. Habár itt Bonyhádon próbálgatjuk néha a rúdugrást és a távolugrást is.

    – Az egyéni csúcsod magasugrásban?

    – 155 cm, de még ebben a tanévben mindenképp szeretném megugrani a 158-at, ami a jelenlegi iskolámban a sulicsúcs.

    – Azt már felmérted, hogy a bonyhádi gimiben mennyi a rekord?

    – 170 cm – suttogja. – De ha felvesznek, akkor itt leszek 4 évig, és akár…

    – Hogy érzed magad a bonyhádi atléták között?

    – Nagyon szeretem őket, nagyon jó, hogy ilyen motiváló társaságba kerültem. Ha másért nem, akkor értük érdemes bejönni.

    – Mi motivál még?

    – A céljaim mindenképpen. Szeretnék elérni egy bizonyos magasságot – konkrét számokat nem szeretnék mondani -, ilyen szempontból igazán maximalista vagyok. Nem elégszem meg azzal, ha jól ugrottam. Mikor azt érzem, hogy többre is képes lennék, az húz előre, hogy járjak edzésre és dolgozzak a még jobb eredményért. A kedvenc idézetem szerintem sokatmondó: „Célozzuk meg a holdat, és ha el is vétjük, akkor is a csillagok közt landolunk.” Én próbálok eszerint élni. Úgy gondolom, hogy nem lehet túl nagyot álmodni, hogyha eléggé hiszünk benne.

    – Amikor versenyen valaki magasabbat ugrik nálad, az téged letör vagy motivál?

    – Hogyha nálam jobb… – gondolkodik el Panna, majd kivágja magát. – Attól függ, hogy kicsoda, mert vannak vetélytársaim, de tudok örülni az ő örömüknek is. Azért persze szeretem, ha nekem megy jobban – summázza nevetve.

    – Melyik volt eddig a kedvenc versenyed?

    – Talán pár éve Debrecenben. Akkor úgy éreztem, hogy nagyon jó volt a technikám. Bár szakadt az eső, de eljöttek az unokatestvéreim és az apukájuk, aki szintén atletizált régebben. Ő gerelyhajító és súlylökő volt, és mondott nekem olyan technikákat, amiket ő már kigyakorolt, és amiktől jobb lehetnék.

    – Ezek szerint más is sportolt a családotokban.

    – Igen, többen is. Anyukám táncolt, apukám pedig fut illetve triatlonozik. Apu nemrég lebetegedett és kórházba került egy időre, mára viszont már újrakezdte futással. És ugye ott a testvérem, akivel együtt járunk edzeni.

    – Tavaly tavasszal másfél hónapos kényszerszünet volt az edzésekben a járványhelyzet miatt.

    – Ami engem eléggé letört. Akkor még az iskolánkban sportoltam. Eleinte élveztem, hogy pihenhetek, de egy idő után demotivált lettem, hiányzott a társaság és a mozgás is. Otthon a pár négyzetméteren valamennyit mozogtam, de az mégse volt az igazi.

    – Szabadtéren vagy bent szeretsz jobban ugrani?

    – Mindenképpen kint. Szeretek esőben is ugrani, az olyan felszabadító érzés. Meg hogyha elrontom, akkor van mire fogni – nevet fel.

    – Csapatembernek tartod magad?

    – Szeretem a csapatsportokat is, de inkább az egyénit. Mégpedig azért, mert ha elrontok valamit, akkor nem miattam bukik a csapat. Csakis rajtam múlik minden.

    – Milyennek tartod az edződet?

    – Ferenczi Imre bácsival kezdtem itt Bonyhádon az edzéseket, de nem töltöttem el túl sok időt vele, aztán elment. Most Scheidler Géza bácsi az edzőm. Nagyon szeretem a felfogásukat, a versenyhez való hozzáállásukat, hogy mindenben a legjobbat próbálják meglátni. És ha elrontunk valamit, akkor se a rossz dolgokra koncentrálnak, hanem arra, hogy hogyan lehetne azt kijavítani és jobbá tenni.

    – És milyennek érzed a magasugró technikádat?

    – Napról napra változik, hogy épp mi a probléma. Amit én jelenleg nagyon ki szeretnék javítani, az a levegőben a technikám, mert úgy érzem, a homorítás még mindig nem az igazi. A fotókat visszanézve is így látom. Minden ugrás előtt próbálom fejben elképzelni, hogy kéne kinézzen. Ha az ember ráérez, hogy mi a jó, utána már azt is érzi nagyjából, hogy épp mit rontott el.

    – A bátyád is magasugró. Szoktatok egymásnak tanácsokat adni vagy kritizálni?

    – Neeeem, a testvérek sose kritizálják egymást – mondja nevetve. – Igazából megmondjuk egymásnak a véleményünket, de ezzel próbáljuk segíteni a másikat. Más volna a helyzet, ha ő is lány lenne és egyidős velem, mert akkor ő is vetélytárs lenne.

    – Egyébként hasonlítotok egymásra?

    – Mostanában azt mondják, hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk. Biztos hogy hatással vagyunk egymásra, hisz rengeteg időt töltünk együtt: közösen járunk edzésre, együtt buszozunk be, az online oktatás miatt otthon is együtt vagyunk.

    – A szüleid mit szólnak ahhoz, hogy aktívan sportolsz?

    – Abszolút támogatják. Habár eleinte furcsállták a magasugrást, mert nem vagyok az a nagyon magas típus, most kezdtem csak nőni. De a magasugrásban nem csak a magasság számít, sokkal fontosabb a súlypontemelkedés. Otthon mindenben támogatnak, amit elkezdek, és abszolút motiválóak. Főleg a keresztapám, akit említettem, hogy sportoló volt, ráadásul építészmérnök is, tehát vannak közös szálak.

    – Milyen típusú versenyző vagy?

    – Ez változó, általában a reggeli ébredéskor derül ki, hogy milyen napom van. A kicsit izgulós kategóriába tartozom, de ez általában inkább az előnyömre válik, mint a hátrányomra.

Braun Panna 1

    – Mit szeretsz csinálni szabadidődben?

    – Említettem a rajzolást, ezenkívül az éneklés, amit kiemelnék. Három és fél évet jártam a Tücsök Zenés Színpadhoz énekelni. Aztán döntenem kellett az atlétika és az éneklés között. Mindkét csapat nagyon a szívemhez nőtt, és egyiket sem szerettem volna cserbenhagyni. Aztán átiratkoztam ide atletizálni. Azért otthon továbbra is folyamatosan gyakorlok, éneklek mindenfélét, ami épp megtetszik, ilyen szempontból mindenevő vagyok. Úgy gondolom, hogy jól éneklek, habár erről inkább a testvéremet kéne megkérdezni, mert az ő szobája közvetlenül az enyém mellett van, tehát minden áthallatszik. Az éneklés és a zene a mindenem. És szeretem a macskákat is – teszi hozzá gyorsan.

    Kedves Panna! Kívánjuk, hogy érd el a sulicsúcsot, és hogy szeptembertől a bonyhádi gimnázium diákja légy. A holdat pedig tartsd mindig célkeresztben!

    Hajrá Panna, hajrá bonyhádi atlétika!

(2021. április 21. – Kirchné Máté Réka)

Braun Panna MR1D1574