Tóth Virág az Atlétikai Club Bonyhád gerelyhajítója, a Petőfi gimnázium kilencedikes diákja. A mecseknádasdi általános iskolába járt, és már azokban az években is szinte minden szabadidejét sportolással töltötte.

    – Elsős korom óta sportolok. Kézilabdával kezdtem, ami a mai napig a kedvenc sportágam.

    – A bonyhádi gimit a sportolási lehetőségek miatt választottad?

    – Igazából nem. Ha a sportot néztem volna, akkor a szekszárdi sportsulit választom. Valójában azért jöttem a Petőfibe, mert nagyon erős középiskolának tartom, és azt hallottam, hogy a közösség is nagyon jó itt.

    – Az atlétika hogy jött az életedbe?

    – Tanév elején tesiórán kérdezte Scheidler Géza bácsi – aki az egyik tesitanárom is –, hogy sportolok-e valamit? Mondtam, hogy kézilabdázok. Kérdezte, dobtam-e már kislabdát? Mondtam hogy igen, és az eredményem is tetszett neki. Egyből hívott edzésre, gerelyezni. Hogy őszinte legyek, mielőtt a gimibe jöttem, már reméltem, hogy majd hívnak atlétikára.

    – És mi lett volna, ha mégsem hívnak?

    – Akkor is jöttem volna, de azért mégiscsak jobb volt így, hogy hívtak – mondja mosolyogva.

    – Más atlétikai számot is kipróbáltál?

    – A diszkoszvetést és a súlylökést, de azokban nem volt benne az a tipikus kézilabda mozgás. Mondjuk a gerely is más kicsit, mint a kézilabda, de mégis az hasonlít a legjobban hozzá, azért választottam azt.

    – Hogy jut időd a kézilabdára és az atlétikára is?

    – Jól kell beosztani az időt, mert ráadásul még röplabdázom is. Általános iskolában ötféle sportot űztem egyszerre: kézilabda, röplabda, foci, kosárlabda, floorball. Most is szinte minden nap dupla edzéseim vannak, vagyis egyik edzésről megyek a másikra.

    – Többnyire labdajátékokról beszélsz.

    – Igen, igazából a csapatjátékokat szerettem mindig jobban. Ezért volt fura váltani most gerelyre, ami ugye egyéni sport. Eleinte azt gondoltam, hogy ezért nem is fog igazán tetszeni, de nagyon megszerettem.

    – Milyen a bonyhádi atléták csapata?

    – Nagyon jó. Mielőtt idejöttem, féltem egy kicsit, mert nem ismertem senkit. De mindenki nagyon befogadó volt és kedves, jó velük együtt dolgozni.

    – Versenyeken is kipróbáltad már magad?

    – Igen, többek között most év elején a bonyhádi felkészülési versenyeken. Remélem a jövőben azért többre is sikerül majd elmenni. Az egyéni csúcsom jelenleg 27,65 méter. A kimondott célom a 30 méter, a nem kimondott pedig a 35 méter elérése. Úgy érzem, a 30 már bennem van, szerintem edzésen már sikerült is megdobnom, csak olyankor nem mérünk. Edzésen inkább a technikát nézzük, nem a távolságot.

    – Milyen versenyző vagy?

    – Izgulni nem szoktam, hisz már kiskorom óta rendszeresen versenyzek. Amikor verseny van, mindent beleadok, kihozom magamból a legjobbat. Komolyan fókuszálok és akkor tényleg jól tudok teljesíteni.

    – Ha otthon társasjátékoztok vagy kártyáztok, ott is versengő típus vagy?

    – Bizony, ott is a győzelemre hajtok. Tudok veszíteni is, de mindig megpróbálok nyerni. Céltudatos vagyok, nagyon ambiciózus. Igazából két oldalam van: az egyik, amikor a pályán vagyok, versenyen vagy edzésen, a másik pedig a pályán kívül, ahol lenyugszom. Viszont ha leülünk kártyázni, akkor előjön az érzés, hogy mégiscsak jó lenne nyerni. Szinte mindenből versenyt csinálok otthon, hogy ki csinál valamit gyorsabban, a bátyám vagy én.

    – Szüleid mit szólnak az újabb sportághoz?

    – Mivel eddig is nagyon sokat sportoltam, ezért úgy gondolják, nem baj, hogy elkezdtem még az atlétikát is. Mindig mesélek nekik az edzésekről meg a jobb dobásokról, és velem együtt örülnek. Gerelyezni azonban még nem láttak. Szeretném, ha akkor látnának majd dobni, amikor már tényleg magamban érzem a technikát.

    – Ők is sportoltak?

    – Nem. A családból igazából csak a nővérem sportolt valamennyire, ő táncolt régebben.

    – Mi indított el téged a sport felé?

    – Volt egy óvónénim, akinek a lánya kézilabdázott, és már ovis koromban mondta, hogy nekem is jó alkatom van hozzá. Na meg sok volt az energiám. Mondta, hogy biztos örülnének ott nekem, ha elkezdeném. És amikor általános iskolás lettem, az volt az első, hogy jeleztem: szeretnék kézilabdázni.

    – Az atlétikaedzéseken mit szeretsz a legjobban?

    – Talán a kondit. Kihívásnak érzem, és szeretem, ha van lehetőségem erősödni.

    – Mondták már azt neked, hogy a gerelyhajítás fiús sportág?

    – Nem, ezt még senki sem mondta. Az ismerőseim tudják, hogy kézilabdázom, és mikor mondom, hogy gerelyezni is elkezdtem, mindenki azt mondja, hogy logikus választás.

    – A kézilabdát nem tartod durva sportnak?

    – Kontaktsport, ezért kicsit agresszív. De engem ez csak felspanol, ettől még jobban szeretem.

    – Másokat próbáltál már sportra motiválni?

    – Nagyon sok embert hívtam már sportolni, köztük az osztálytársaimat. Mindenkinek mondom, hogy sokkal jobb társaságban sportolni, próbálják ki. A bátyámat mondjuk nem tudom rávenni, az esélytelen. A nővéremet viszont elcsalom néha futni. Bár futni egyedül is szeretek, ilyenkor nagyon jól el tudok lenni magammal és a gondolataimmal.

    – A járványhelyzetet hogy éled meg?

    – Szeptember óta vagyok gimnazista, de sajnos nem volt még sok időnk ismerkedni az osztálytársaimmal. Mégis úgy érzem, hogy közel kerültünk egymáshoz. Tanulás szempontjából nekem tetszik ez az online oktatás, bár oda kell figyelnem magamra, hogy ne lazítsak túlzottan. Sport szempontjából nem zavaró a helyzet, hiszen tudunk járni edzésre.

    – Milyennek találod edződet, Scheidler Gézát?

    – Felnézek rá és nagyon tisztelem azért, amit már letett az asztalra, és ahogy a gyerekekkel tud bánni. Minden edzőmmel jóban voltam eddig és felnéztem rájuk, mindig nekik szerettem volna bizonyítani, és persze magamnak. Géza bácsit nagyon kedvelem, szeret tanítani bennünket, és egy igazán kedves ember. Sokszor viccelődik velünk és klassz történeteket mesél, amiket nagyon szeretek.

    – Szeretnél felnőttként is sportolni?

    – Igen. Ha lesz rá lehetőségem, versenyszerűen is nagyon szívesen sportolnék, sőt edzői pályára is szívesen mennék vagy tanárnak. Az én életemnek mindig része lesz a sport.

    – Szerinted eljöhet az idő, amikor sok lesz számodra az általad űzött sportágak száma?

    – Biztos lesz olyan, amikor választani kell. A focit és a kosárlabdát már abbahagytam, pedig nagyon szerettem azokat is. Jövőre el szeretnék menni Szekszárdra kézilabdázni, mert most csak a sulicsapatban vagyok benne, de úgy érzem, ennél többre vagyok képes. Akkor majd meglátjuk, hogy fogják ütni egymást időben a sportágaim. Ha lenne rendes tanítás, a floorballt is csinálnám, de most az online oktatás idején az nincs. Szerencsés vagyok, hogy gyorsan megjegyzem a dolgokat, így kevesebb időt kell a tanulásra fordítanom.

    – Egyébként könnyen választasz?

    – Nem mindig. Viszont mikor csapatsport és egyéni sport között kell választanom, akkor mindig a csapatot nézem. Mert az egyéni az csak rólam szól, a csapatsport viszont nem. Korábban sakkoztam is, és a sakkverseny többször egy időben volt a kézilabda meccsel. Ilyenkor mindig a kézilabdát választottam, egyrészt mert jobban szeretem, másrészt a csapat érdekeit néztem.

    – A sporton kívül más hobbi is belefér még?

    – Nagyon szeretem a művészeteket. Ha kiskoromban nem mentem volna el a sport irányába, akkor valószínű a művészetek felé hajlottam volna. Mivel azonban ennyire szeretek sportolni, ezért nem volt benne a középiskolai lehetőségek között a művészeti iskola. Pedig drámát, kézműves dolgokat, grafikát egyaránt szívesen csinálnám.

    – Ezek után szerintem fölösleges a kérdés, de azért felteszem: Minden nap edzel?

    – Igen, kivéve vasárnap. Bár néha aznap is elmegyek futni egyet – mondja mosolyogva.

    Kedves Virág! Kívánjuk, hogy sose fogyjon el a rengeteg energiád, és érd el a céljaidat az atlétikapályán is. Hajrá Virág, hajrá bonyhádi atlétika!

(2021. április 6. – Kirchné Máté Réka)

Tóth Virág MR1D0481