Február elején rendezték meg a serdülők fedett pályás országos bajnokságát, ahol az U16-os korosztályban a 13 éves Scheidler Botond 290 cm-es eredménnyel a 3. helyen végzett – ráadásul úgy, hogy az elért magassága azonos volt az 1. és 2. helyezett eredményével, csupán a kísérletszáma volt több.

    Ismerkedjenek meg Scheidler Botonddal, az Atlétikai Club Bonyhád legfiatalabb sportolójával, aki a Petőfi gimi hatosztályos képzésének diákja.

    – Másodikos koromban Schwarcz Kati néniéknél kezdtem sportolni. Általában harmadikos koruktól kezdték ott a gyerekek az edzéseket, de többünket kiválasztottak, így már második osztályosként is mehettünk. Magát a rúdugrást és a speciális edzéseket tavaly kezdtem el.

    – Téged is Borisz Volkov edző választott ki, mint a testvéreidet?

    – Nem, én magam választottam a rúdugrást. Mivel a testvéreim közül Réka és Dávid is rúdugró, nekem ez meghatározó volt, és más sportágat el sem tudtam volna képzelni magamnak. Kati néniéknél még minden számot kipróbáltunk és csináltunk, de versenyszinten sosem próbáltam mást, és nem is igazán ragadott meg másik szám.

IMG_0928

    – Emlékszem, hogy óvodás korodban az óvónéniknek már komoly feladatot jelentettél a bátorságoddal, hogy mindenhova felmásztál és nem igazán volt félelemérzeted.

    Boti hevesen bólogat és mosolyog: – Akkor anyukám tartott az ovisoknak mozgáskoordinációt fejlesztő órákat, azokra én is jártam. Talán az energiáimat akarták ott levezetni. Anyukám a kirándulásokon is féltett, amikor bátrabban másztam ki egy-egy sziklára. A szemét mindig rajtam tartotta, de túlzottan nem korlátozott.

    – Negyedik gyermek vagy a Scheidler családban. Milyen érzés a legkisebbnek lenni?

    – Akárhány évesek leszünk is, mindig én maradok a kicsi, de ez nem rossz. Szeretek legkisebb lenni. A testvéreim sok mindenre tanítottak: Barnabás matekból segített, mikor versenyekre vagy épp a felvételire készültem, Dávid pedig sokat segített a rúdugrásban.

    – Melyik volt a kedvenc versenyed?

    – Egy karácsonyi kupán versenyeztem életemben először rúdugrásban, 2016-ban. Egyben az volt a legmeghatározóbb versenyélményem is. 2005-2006-2007-es születésűek versengtünk, és nekem 2007-es létemre sikerült nyernem. Tavaly a téli országos bajnokságon 2. helyezett lettem. Bár az egy rossz verseny volt számomra, mert ott még nagyon nem állt össze a mozgásom, amolyan majmóca pózban hajtottam végre az ugrásokat. Idén is voltunk a téli országos bajnokságon, ahol 3. helyezett lettem a 290 cm-es egyéni csúcsommal. És ugyebár jövőre is lesz országos bajnokság – mondja sejtelmesen mosolyogva –, ahol szeretném megszerezni az első helyet, hogy mindhárom éremtípusból legyen az OB-król.

    – Milyen érzés országos versenyen dobogóra állni?

    – Nagyon nagy boldogsággal tölt el. És még jobb érzés, ha olyanokkal állhatok ott, akiket ismerek és jóban vagyok velük. Nagyjából ismerem a korosztályom sportolóit, igazából a versenyeken ismerkedtünk meg egymással, meg edzőtáborban is voltam már.

    – Most 290 cm-nél tartasz, gondolom a következő cél a 3 méter.

    – Az valóban egy nagyobb mérföldkő lesz, de egyébként a 340 cm-t tűztem magam elé célként.

    – Van sportolói példaképed?

    – Azt mondanám, hogy a bátyám, Dávid. Ő mindig sokat segített nekem, egy igazán meghatározó példakép számomra.

    – Édesapád pedig az edzőtök.

    – Nekem nagyon tetszik, hogy az apukám az edzőm. Szerintem sok pozitívuma van, ha a szülő az edző, például sokkal jobban tud motiválni, vagy épp noszogatni, hogy menj és csináld.

    – Az edzésen mit szeretsz a legjobban?

    – A közösséget, hiszen a sporttól barátokat is kapok. Én mindig is jóban voltam a nálam idősebbekkel, és a csapatban most én vagyok a legfiatalabb. Egyébként természetesen az a legjobb az edzéseken, amikor ugrunk, de azt is nagyon szeretem, amikor együtt kosarazunk.

    – Más sportágat is űzöl?

    – Idén kezdtem el röplabdázni. Oda egyelőre csak eljárogatok edzésre, de azt még nem rendszeresen és nem versenyszerűen űzöm. Egyébként minden nap edzek, van amikor az atlétikaedzésről egyből megyek a röpiedzésre. Azok fárasztóbb napok szoktak lenni. Néha péntekre elfáradok és kicsit noszogatni kell, de mikor ideérek az edzésre, akkor már teljesen jól vagyok és már élvezem, hogy itt lehetek.

    – Miben segít neked a sport?

    – A monotónia-tűrési határomat jóval meg tudja növelni. Sose tudtam koncentrálni úgy igazán, mert nagyon pörgős vagyok, de ha fizikailag elfáradok, akkor sokkal jobban fog az agyam és hatékonyabban tudok tanulni. A célom pedig, hogy minél jobban fejlődjek a tanulás és az edzések terén is.

    – Felnőttként látod magad a sportpályán?

    – Azt nem hiszem, hogy edző vagy versenyszerű sportoló leszek, de a sportot semmiképpen sem dobnám el magamtól.

    – Tavaly tavasszal másfél hónapig nem edzhettetek közösen a csapattal a járványhelyzet miatt. Gondolom a testvéreiddel viszont akkor is aktívak voltatok a sportolásban.

    – Az volt az az időszak, amikor azért noszogatni kellett bennünket, hogy menjünk edzeni… Aztán a tanyán ki kellett vágni egy csomó fát, és akkor jutott apunak eszébe, milyen jó lenne ott egy edzőpark. Sokat segítettünk mi is a megvalósításában, és nyáron már sokat edzettünk ott. Azóta van már egy strandröpi pályánk is.

    – Ahhoz 2-2 ember kell, négyen tesók máris tudtok játszani.

    – És nálunk adott a 3-3-as felállás is – mosolyog Boti. – De van, amikor csak kimegyünk a kertbe együtt dolgozni mind a hatan, anya meg Réka kertészkedik, mi fiúk pedig apunak segítünk a ház körül.

    – Mit szeretsz még csinálni a szabadidődben?

    – Szaxofonozom. Nálunk úgy van, hogy furulyával kell kezdeni, utána jön 3 évnyi klarinétozás, és utána jöhetett a szaxofon. Én első osztály második félévében kezdtem a furulyázást, így azt csak fél évig csináltam. Utána 3 évig klarinétoztam, és most második éve szaxofonozom. Mindig ezen a hangszeren szerettem volna játszani, amióta elkezdtem zeneiskolába járni. Volt már olyan is, hogy a mamáknak karácsonykor közösen zenéltünk. A papa és Dávid is hegedült, papa sokat segített neki ebben. Dávid azóta abbahagyta a zenélést, de a papa mostanában is szokott hegedülni. Egy szobát átalakított zeneszobává, ahova bekerült egy elektromos orgona is, és ott szokott hegedülni. Zenét hallgatni is szeretek, akár az online órák közti szünetekben is. De egyébként a lakásban sem tudok soha a fenekemen ülni, ott is szükségem van az aktív mozgásra.

    Kedves Botond! Kívánjuk, hogy mielőbb érd el a kitűzött 340 cm-t, és hogy továbbra is ilyen lelkesen látogasd az edzéseket! Hajrá Boti, hajrá bonyhádi atlétika!

(2021. március 17. – Kirchné Máté Réka)

IMG_0963